Baltával ütötte fejbe unokáját a nagypapa Keszthelyen

2014. szeptember 25.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy 14 éves fiú, akire baltával és késsel támadt rá nagyapja közös otthonukban - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.

Nothoff Ingrid elmondta: a minden előzmény nélküli eset kedden történt, abban a keszthelyi családi házban, ahol együtt laktak az elvált nagyszülők, illetve a nagymama által nevelt fiú.
A 14 éves gyerek a számítógépe előtt ült, amikor a nagyapja egy balta élével hátulról a fejére vágott. A földre került fiúnak ezután még többször nekitámadt a baltával és a késsel, de a gyerek a házból végül ki tudott menekülni az utcára - közölte a szóvivő.
A mentőket és a rendőröket a szemben lakó szomszéd értesítette. A fiút életveszélyes sérülésekkel szállították a zalaegerszegi kórházba.
A középiskolát most elkezdett 14 éves gyerek a rendőröknek azt mondta: soha semmilyen konfliktusa nem volt korábban a nagyapjával. Számára is érthetetlen volt, hogy az idős férfi minden előzmény nélkül váratlanul hátulról nekitámadt.
A 61 éves B. J-t a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását is. Emberölés kísérlete miatt folyik ellene eljárás, amelynek során azt mondta, hogy megbánta a tettét, de arra semmilyen magyarázatot nem tudott adni - említette a szóvivő.
Az MTI úgy tudja, a fiú a váratlan támadás idején, a súlyos koponyasérülései és más sebei ellenére mindvégig próbált eszméleténél maradni, mert úgy gondolta, ha elájul, a nagyapja biztosan megöli. A férfi korábban nem volt büntetve és pszichiátriai kezelés alatt sem állt még, de a mostani eset miatt kezdeményezték az elmeorvosi vizsgálatát. MTI

megosztás
hozzászólások
emléknap (1), Kvarda Attila (25), Rúzsa Magdi (1), népszavazás (1), antsz (15), újszülött (1), költségvetés (1), nav (29), Aradvári László (1), police (513), deviza (1), Zalaszántó (1), Varga Endre (4), labdarugas (25), Cserép Letícia (1), Keszthelyi Városvédő Egyesület (6), Fehér szalag (1), Filharmónia (1), szilveszter (6), ajándék (8), Keszthelyi Yacht Kikötő (50), A Dal (3), parkoló (4), szakács (1), Fejér György Városi Könyvtár (52), jégpálya (4), Palásthy Bese (1), vendeglátás (6), ÉrtékTrend extra (7), DK (13), Ács István (10), sorkötelezett (1), tispol (3), szalloda (59), Zalai Kutyasuli (1), film (8), Főügyészség (7), Nagy Bálint (10), Krasznai István (1), Komoróczi Lajos (3), apartman (3), Monitor konyhája (80), fejlesztés (12), alkohol (4), szerelem (1), menetrend (3), menzareform (4), állatorvos (1), ötös lottó (101), bank (7)