Az orvosok segítőkészségét értékelik leginkább a daganatos betegek

2014. április 10.
Az onkológiai betegek gyógyulási folyamatában a legnagyobb szerepet a kezelőorvos, a család és a barátok támogatása jelenti – derült ki a Magyar Rákellenes Liga és a Szinapszis Kft. közös felméréséből, amelyet a partnerek a betegek és az egészségügyi dolgozók között kialakult viszony feltérképezése céljából kezdeményeztek a Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából.

A gyógyulási folyamat támogatói elődlegesen a szakorvosok
A daganatos betegségben érintettek 83 százaléka szerint a szakorvos, a család és a barátok járulnak hozzá leginkább kezelésük eredményességéhez, és a nővérek, asszisztensek szerepét is fontosnak tartják a gyógyulási folyamatban. Fontos még kiemelni a háziorvost is, akit minden második válaszadó meghatározó szereppel írt le, de a betegszervezetek, betegtársak befolyása sem elhanyagolandó.

Az orvos-beteg kapcsolat vonatkozásában a válaszadók fele kölcsönös, inkább partneri viszonyról számolt be onkológusával, amelyben a döntéseket a kezelőorvossal együtt hozzák meg. A kitöltő daganatos betegségben érintettek 35 százaléka alá-fölérendeltségi viszonyt érzékel a szakemberrel, amelyben a terápiás döntések is az ő tollából születnek.

Honnan szerezik információikat a betegek?
A kezelőorvos a legnépszerűbb információforrás akár a betegség megértéséről, akár annak kezelési módjairól és az alkalmazható termékekről legyen szó. Közel hasonló említéssel találjuk a szakorvosok mögött a rokonokat, ismerősöket, a nővért és az egészségügyi témájú internetes oldalakat is.

Az igényelt információk – jellegüket, témájukat tekintve – nagyon széles érdeklődést mutatnak a páciensek részéről. Az orvostól elsődlegesen a betegség lefolyásával, a tünetek kezelésével, a lehetséges mellékhatásokkal, a nem megfelelően alkalmazott terápiák következményeivel kapcsolatban várnak tájékoztatást. A nővérek szerepe a lelki és mentális problémák kezelésében illetve az életmódvezetésben kiemelt.

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
verkli (5), Szent Márton (3), KDNP (1), Tarkarét Biofarm (1), születés (16), munkanelkuli (2), TDM (3), Asperger-szindróma (1), verklifesztivál (3), kulturalis (4), Zalaegerszegi Törvényszék (12), Havasi Bálint (13), támogatás (5), erettsegi (72), tabor (6), véradás (2), Cserép Letícia (1), menzareform (4), túlsúlyos (3), Kartali Zsuzsanna (1), balatoni strandbelépő (1), menekült (1), lotus (1), Lel Ki Főzde (1), óraátállítás (3), Hosszú Katinka (2), levendula (2), Max (83), Keszthelyi Környezetvédő Egyesület (2), választás (46), vasárnapi pihenőnap (3), tavaszi szél vizet áraszt (1), tispol (3), horgász (5), triatlon (13), Magyar Telekom (1), Libás (2), Bóka György (2), Kardos Gábor (6), zeneszerző (1), Fenyves allé (1), Rtime (5), szuperhold (1), koraszülött (1), Sáringer-Kenyeres Tamás (5), sarmellek (53), KRAFT (5), kert (1), Kertész Sándor (5), transzfer (1)