Az orvoslás jövője

2017. január 20.
Ebben a hónapban vitasorozatot indítunk a hagyományos medicina jövőjéről, minden alkalommal feldolgozva egy-egy aktuális, sokakat érintő problémát az orvoslás terén. Vendégeink mellett állandó szakértőnk lesz dr. Szutrély Péter urológus, aki bővelkedik hazai és külföldi tapasztalatokban, hiszen harminc évig praktizált Németországban. Ez alkalommal az orvos és a beteg kapcsolatát, ideális és reális minőségét igyekeztünk megállapítani.

Az orvos és a beteg kapcsolata

Hogyan lesz valakiből beteg?
Az egészség az az ideális állapot, amikor a testi, a lelki és a környezeti együtthatók olyan komfortosak, hogy abban az illető jól érzi magát. Ha a komfort megbillen, az egészséges ember egyszer csak valamit észlel. A klasszikus gyulladásos szimptóma öt fő csapásirányával jellemezhető az észlelés: színelváltozás, fájdalom, magasabb hőmérséklet, duzzadás/megnagyobbodás és korlátolt működési képesség. Ezek valamelyike arra készteti az illetőt, hogy segítséget kérjen.
Ekkor felkeres egy hivatásos segítő embert – az orvostól az ápolón át az asszisztensig mindenki idetartozik, aki fehér köpenyt visel –, hogy a bajára, a problémájára gyógyírt találjon. Innentől kezdve mint beteg beszélhetünk róla.

A bizalmi kapcsolat
Az immár betegnek találnia kell valakit, akivel ki tud alakítani egy személyes jellegű, négyszemközti kapcsolatot. Ez lesz a kezelőorvosa. Az interperszonális kontaktus kialakításához a hivatásos segítő emberrel a következők szükségesek: beszélgetés, majd fizikális vizsgálat. Ezáltal nemcsak szellemi, hanem azonnal testi kapcsolatba is  kerül a beteggel a bizalom kialakításához. A testi kontaktust már az első alkalommal meg kell teremteni, soha nem szabad a negyedik-ötödik találkozásra hagyni.
A beteg akkor tud a gyógyulás felé elindulni, ha a bizalmi kapcsolat felépül.
Ez lenne az ideális állapot.

A diagnózis útja
Ma azonban az orvosok körében adatneurózis uralkodik, abban bíznak, hogy az adathalmazból előbb-utóbb kiugrik a betegség. Egy gyakorlott gyógyító már a második szóból sejtheti a problémát, de nem ő, hanem a beteg állítja fel a diagnózist az orvos segítségével.  Természetesen az adatokra támaszkodva.

A jövő orvoslásának egyik kulcsproblémája, hogy az adatgyűjtés kerül előtérbe, és a cél az adatok „legyógyítása” a normál értékre. A képalkotó vizsgálatok során látott képelváltozást kívánja orvosolni, nem pedig a beteget. Mindezek elengedhetetlen eszközei a gyógyításnak, de csak szerszámok az avatott kézben.
Való igaz, hogy nagy a nyomás a professzionális segítő embereken. Míg ma például Németországban ha egy páciens fél óránál többet vár a vizsgálatra, beperelheti az orvost, addig Magyarországon nem ritka, hogy négy órát is a váróteremben ül a beteg. A jövő egyik legfontosabb feladata ezért itthon az időmenedzsment. Az orvoslás egyik alaptétele, hogy az orvos uralja az időt. Ha egy betegnek például 12 óra 15 percre ad időpontot, akkor legkésőbb 12.35-kor be kell hívni a rendelőbe, és meg kell kezdeni a  vele való foglalkozást. Az idő kézben tartása alapvető  orvosi feladat.

Legyen a rendelőben óra, de mindig a beteg háta mögött a falon, az orvossal szemben, hogy észrevétlenül tudja követni az idő múlását, és annak megfelelően alakítani a beszélgetést, úgy, hogy a beteg a benn töltött időt mindig sokkal többnek érzékelje.
Egy diszciplinált, a munkáját jól végző kollégától elvárható, hogy megszervezze a rendeléseit, a betegeit pedig annak megfelelően fogadja. Ha ez nem megy, inkább ne vállaljon annyit, még akkor sem, ha tudható, hogy az orvosok mennyire túlterheltek.
A hazai rendszerben nincsenek korlátok, szabályozók, csak „várják az orvosok, hogy elfogyjon a váróból a nép”. Holott nyilvánvalóan az orvos és betege idejének megfelelő kihasználásával, az időmenedzsmenttel mindenki dolga megkönnyíthető.

Napjaink furcsa mentalitása a betegek körében, hogy az az orvos, aki nem végeztet legalább ötféle vizsgálatot (labor, képalkotó eljárások,  stb.), nem is jó orvos. Ehhez társul még, hogy a betegnek lehetősége van (anyagi ellentételezésért) az általa gondolt (jobbára képadó) vizsgálatokat (MR, CT, ultrahang stb.) elvégeztetni. A vizsgálat ilyenkor célzott kérdés nélkül készül. A  leletező kolléga mindent leír, amit lát, ám kérdés nélkül jó válasz sem lehet. A páciens ráadásul nem is érti a leletben „orvosi szaknyelven” írt diagnózist – itt egy újabb feladat: e tolvajnyelv kigyomlálása a beteg és az orvos közötti kommunikációból. Szinte minden orvosi szakkifejezésre van az anyanyelvben megfelelő, a beteg által is ismert és érthető szó, amellyel ezt a latin–görög–magyar–angol keveréket, mely az orvos számára egyébként kényelmes, ki lehet váltani.

A következő alkalommal a beteg betegségről szerzett tudásanyagával foglalkozunk.

megosztás
hozzászólások
kapcsolódó hírek
korábbi híreink
Orbán Viktor (3), szerencsejatek (630), Hanse (2), sárkányrepülő (1), ló (1), táplálkozás (1), Balatoni Limnológiai Intézet (1), advent (224), fagylalt (6), Művészetek völgye (7), monitormagazin (107), pápa (1), Astellas-díj (2), közétkeztetés (4), választás (46), marko peter (22), vendégéjszaka (2), jövőkutatás (1), közmunka (1), Burgonyakutatási Központ (2), Musica Antiqua (2), muzeum (55), hitel (5), Nagymező Gyenesdiás (1), Szeiler (63), Tarkarét Biofarm (1), időkép.hu (2), Joós Adél (1), alakformálás (6), Koncz Zsuzsa (1), országgyűlési képviselő (33), Carbona (9), Zala Megyei Közgyűlés (3), női gombolkodó (5), diák (4), KFT (1), tavasz (1), TDM (3), Alsópáhok (51), Polgár Zsolt (1), megemlékezés (10), La Montanara (1), repülőtér (21), pálinka (2), bor (26), utca embere (8), Komoróczi Lajos (3), helikon (41), Magyarország tortája (1), fájdalommentes (3)