„Az információbőség zavart okoz a fejekben”
„Doktor úr, mi a bajom?” „Elég, ha én tudom”
Tévedés, nem elég. Ha az ember megbetegszik, törvényszerű, hogy szeretne minél többet megtudni az állapotáról, ezért kérdezni fog a magával hozott tudáshalmaznak megfelelően. A felmerülő kérdések aránylag egyszerűek: mi bajom van?, miért alakult ki?, miért pont én?, mit lehet tenni azért, hogy visszaálljon az eredeti állapot? Ötven-hatvan évvel ezelőtt kevesebbet kérdeztek a betegek, akkor a fehér köpenyest még félistenként tisztelték, és az információszerzés sem volt annyira egyszerű, mint napjainkban. Az orvos ítélte meg, milyen mértékben, mélységben tájékoztatja a beteget és családját. Aztán megindult az ismeretterjesztés, például a TIT szervezte népművelési előadásokon, klubesteken lehetett tájékozódni, megjelent néhány könyv is.
Ma már nincsenek rendezvények a modern orvostudománnyal kapcsolatban – bár nyilván lenne rá igény –, a fő forrás az internet. Kritikátlanul ömlik az információ az emberekre praxishonlapok, Wikipédia, blogok stb. formájában. Könnyebb, gyorsabb információhoz jutni, mint eljutni egy orvoshoz. Ha a beteg felhívja a szakrendelőt, hetekkel-hónapokkal későbbi időpontot kap. Mire az orvos elé kerül, már mindenféle elképzelései vannak a bajáról, nagy valószínűséggel „borzalmakra” is rátalált az interneten, ami félrevezető lehet. A világháló alapján azonban nem tudja felállítani a diagnózist, míg egy tapasztalt orvos három perc alatt megállapíthatja a panaszok okát.
Szükség lenne kommunikációs tréningre a képzés során
Az orvosnak türelemmel kell lennie páciense iránt, aki nemritkán úgy kezdi a beszélgetést: „Megnéztem az interneten…” Az általa olvasottak kiindulási alapnak jók lehetnek ugyan, de csak a fizikális és műszeres vizsgálatok után, a beteggel való foglalkozás alapján, közösen lehet felállítani a helyes diagnózist. Az információbőség inkább zavart okoz a fejekben, az orvos dolga segíteni a tisztánlátást. Az orvosképzésbe ezért interperszonális kommunikációs gyakorlatot is be kellene iktatni, hogy a hasonló helyzeteket megfelelően tudják irányítani – ingerültség, idegesség nélkül megfelelő, tiszta és közérthető választ adva, amelyet a beteg el tud fogadni.
Segíthetnek az önszerveződő betegcsoportok
Más a helyzet, ha a beteg már kész diagnózissal érkezik, a betegsége esetleg ritka, és régebb óta fennáll, olyankor a páciens jól felkészült, és sokat tud a bajáról. Ha az orvos még nem találkozott hasonló esettel, zárt orvosi portálokon segítséget kérhet akár magyar, akár külföldi kollégáktól.
Előfordul, hogy az orvos felveszi a kapcsolatot a betegségre szerveződő csoporttal, amelynek betegek, hozzátartozók a tagjai, akiktől sokat megtudhat az adott kórról.
Keszthelyen húsz éve létezik az Összetartozunk klub Szili Gyöngyi vezetésével, amely támogatást nyújthat a rákbetegségben szenvedőknek, az abból gyógyultaknak. A résztvevők életmód-tanácsadással, diétával, mozgással és az alternatív kiegészítőkkel kapcsolatos javaslatokkal segítik egymást, és alkalmanként orvos vendég is érkezik hozzájuk, akit a betegségükről faggathatnak. Jó lenne több efféle kezdeményezés, ugyanis az alapkérdések megvitatásának remek helyszínei lehetnek a klubok.
A társadalmi elszigeteltség, a számítógép mellé kötődés nem vezet sehová. Az emberek egymással való személyes kapcsolódását a Facebook nem pótolhatja. A komputerek világa egyre inkább uralhatatlan irányba csúszik, az önszabályozás pedig egyre nehezebb gyermeknek, felnőttnek, orvosnak és betegnek egyaránt.
Következő számunkban az alternatív gyógyításról, a természetgyógyászatról és arról az ellentétről beszélgetünk, amely e két szemlélet között uralkodik.