Az első világháború hőseinek tiszteletére

Emlékezni kell a múltra, erőt meríteni és tanulni belőle, akkor utat lehet találni a jelen és a jövő útvesztőiben. Emlékezni kell, hogy az emlékezés rítusa újra összekovácsoljon bennünket, hisz emlékezés nélkül egy közösség menthetetlenül elveszíti önmagát - fogalmazott Havasi Bálint szónok, a Balatoni Múzeum igazgatója. Elmondta: Keszthely és az első világháború kutatásairól és kapcsolatáról nagyon, fájdalmasan kevés összefoglalás, munka jelent meg. Az említett időszakkal kapcsolatosan alig pár oldal jelent meg a Keszthely történelmével foglalkozó kötetben. Havasi Bálint ezért felidézte a világháború helyi történéseit. Keszthelyen a város, az egyházak, iskolák és civil egyesületek a város hét pontján emlékeztek meg a hősi halottakról, a keszthelyi és keszthelyi kötődésű katonákról, hazaszeretetükről, bátorságukról, önfeláldozásukról.  A plébániatemplomban 1924-ben, a gimnáziumban és az ipartestület székházában 1928-ban, a temetőben és a laktanyában 1930-ban, az akadémián 1931-ben avattak emléktáblát, emlékhelyet. A zsinagógában létesített emlékhely időpontja nem ismert. A városi emléktáblákon összesen több mint háromszáz név szerepel, a Szent Miklós temetőben lévőn százötvenkettő, köztük nem csak többségében magyar, hanem osztrák, olasz, román és montenegrói honvéd neve. A város pedig - a világháborút lezáró szégyenletes békediktátum ellenére - nem csak saját, hanem más nemzetek hősi halottai előtt is fejet hajtott, évente kétszer is megemlékezéseket tartottak a Szent Miklós (egykor Szent Mihály) temetőben, a plébániatemplomban és a Főtéren. A szónok úgy fogalmazott: meg kell hallanunk az emlékmű üzenetét, ami nem más, mint az: nemzedékünknek ki kell másznia a nemzeteket elválasztó jelképes lövészárkokból, képesnek kell lennünk, hogy összefogva tegyünk közösségünk megmaradásáért, valamint boldogulásáért.
Az emlékművet a megemlékezés végén Tál Zoltán atya szentelte meg.