Az arab piac lehetőségei - Hévíz vonzó lehet az arab vendégeknek

2012. február 23.
A Magyar Turizmus Zrt. az idei évben komoly marketing kampányt indít az arab piacok megszerzése érdekében. A társaság ebben kiemelt szerepet szán Hévíz városának, hiszen a Hévíz kínálta különleges gyógyászati lehetőségek, a város egészségturisztikai kínálata az arab vendégek számára kifejezetten vonzó lehet.

A Zrt. képviselői Papp Gábor polgármesterrel és Kepli József János alpolgármesterrel az elmúlt év végén már folytattak tárgyalásokat e kérdésben. A közelmúltban pedig a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. közreműködésével a hévízi szállodák, utazási irodák képviselőit hívták találkozóra azzal a céllal, hogy az érdekelteket megismertessék az arab világgal, annak szokásaival, hiszen – ez nem titok – ennek az európaitól sokban eltérő kultúrájú, szokású népnek a fogadása a turisztikai szakma képviselőitől is más felkészülést kíván.
A polgármesteri hivatal konferenciatermében tartott eszmecserén résztvevők közül többen már rendelkeznek tapasztalatokkal az arabok fogadását illetően, de voltak, akik kifejezetten azzal a céllal érkeztek, hogy megtudják: mire is kell felkészülniük az e területről érkezők vendég megfelelő ellátása tekintetében.
Czunyi Tímea, a MATUR Zrt. képviselője elmondta: az arabokat elsősorban Szaúd-Arábia, Katar, Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek területéről várják Magyarországra. Az arabok kiutazása az utóbbi években igen komoly mértékben emelkedett (évente tíz százalékkal nő a kiutazó forgalmuk), Európában a mi közelségünkben Német- és Csehországban vannak határozottabban jelen.
Az említett országok közül Szaúd-Arábia számít a legkonzervatívabbnak vallási és egyéb szokások tekintetében, a legrugalmasabbnak pedig Kuvait mondható.
Elhangzott: egy igen magas minőséget elváró, ezért azonban maximálisan áldozni is hajlandó vendégkörről van szó az arabok tekintetében, érdemes lehet tehát felkészülni a fogadásukra. A város részéről jóval több szórakozási, vásárlási lehetőség, valamint gyermekprogram-kínálat bővítést feltételezne az ő fogadásuk. Könnyid László turizmusért felelős alpolgármester elmondta: ez utóbbiakkal Hévíz is tisztában van, a városvezetés folyamatosan kívánja ezt a kérdést kezelni.
Miután azonban az arabokat az egészségturisztikai csomagok, a különböző kúrák kiemelten érdeklik, bizonyos, hogy Hévíz ebben megfelelő lehetőségeket tudna számukra biztosítani.

megosztás
hozzászólások
A Dal (3), operatőr (1), Koncz Zsuzsa (1), könyvbemutató (2), pünkösdi regatta (5), Darren Cranmer (2), képviselő-testület (37), Csengei Agota (16), nap (2), TRX (22), hospice (1), fejlesztés (12), Tarkarét Biofarm (1), könyv (1), Németh József (1), Balatoni Kurzusok (8), konyvtar (103), Rtime (5), Pete Krisztina (1), vasút (10), csapadék (1), sztár (2), Schmied Zoltán (1), nyelvvizsga (2), mobil (2), Telecom (2), szerencsejatek (630), gyógyítás (2), országgyűlési képviselő (33), kollégium (1), világbajnokság (2), fogorvos (5), gyász (1), Életfa iskola (2), GESZ (11), mellrák (1), Bartha Gábor (34), MTI (595), Mohácsi József (8), iskola (338), Márton nap (1), Krepsz-Kapai Bernadett (1), Krassói Katalin (1), Bányai László (2), kábítószer (9), jég (5), garázsvásár (1), Jemen (1), augusztus 20. (5), onkormanyzat (481)