Az álláskeresők közel fele tudott munkába állni Zala megyében

2011. november 15.
A nyilvántartott álláskeresők közel fele, mintegy 15.800 fő tudott munkába állni az év első tíz hónapjában Zala megyében.

A Zala megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja közölte: az elmúlt év azonos időszakához képest idén 900 fővel többen tudtak elhelyezkedni, ami a munkaügyi központ tájékoztatása szerint a támogatott munkahelyek növekedésének eredménye. Az elmúlt év első tíz hónapjában 4.100 ember kapott támogatást a munkába álláshoz, míg idén ez a létszám meghaladta a 6 ezret.
Tavaly óta 2.500 fővel csökkent a munkanélküliek száma Zala megyében; idén októberben 13.819 munkanélkülit regisztráltak a kirendeltségeken, 50 fővel kevesebbet, mint szeptemberben. Az elmúlt öt év adatai szerint egyébként októberben az előző hónaphoz viszonyítva többnyire stagnálás volt jellemző, mindössze tavaly volt 2 százalékos növekedés, 2008 októberében pedig 2 százalékot meghaladó csökkenés.
 Az álláskeresők összetételében kedvező változást jelent az egy évvel korábbi időszakhoz képest, hogy erőteljesen csökkent a 25 éven aluli, valamint a tartósan, egy évnél hosszabb ideje álláskeresők száma. Idén októberben 2.160, 25 évnél fiatalabb álláskeresőt tartottak nyilván, míg tavaly ez létszám megközelítette a 2.690 főt, a tartósan regisztrált munkanélküliek száma pedig tavaly óta 5.140 főről 3.550-re csökkent.
Az októberben nyilvántartásba került 1.856 álláskereső 92 százaléka már korábban is szerepelt a nyilvántartásban, közülük 900-an fél évet, vagy annál kevesebb ideig dolgoztak. Októberben 1.770 fő került ki a nyilvántartásból; 27 százalékuk az együttműködés hiánya miatt került ki a rendszerből, egyharmaduk pedig - mintegy 600 fő - munkába állt.
A munkáltatók októberben 2,2 ezer munkaerőigényt jelentettek be a megyében, mely a szeptemberit közel 200-zal, az egy évvel korábbit több mint 300-zal haladja meg. A bejelentett állások közel 70 százaléka támogatás igénylése nélküli munkaerőigény. A támogatott, közel 700 álláshelyből félezer önkormányzati közfoglalkoztatást jelent.
A támogatás nélküli álláshelyek közül a legnagyobb igény a feldolgozóipari gépkezelőkre volt, több mint ötszáz dolgozót gyártósori összeszerelőként alkalmaznának a cégek, de közel ennyi igény van segédmunkásokra és takarítókra is.
Az előző hónapról áthúzódó álláshelyekkel együtt, a hónap során mintegy 3,7 ezer állt az álláskeresők rendelkezésére, melyből a hónap végén 1,5 ezer volt betöltetlen. mti

megosztás
hozzászólások
tenisz (3), állami támogatás (1), efott (6), Balaton-átúszás (1), Kis-Balaton (1), sütemény (1), taverna (25), Joós Attila (1), Ruzsics Ferenc (434), hazassag (6), év fürdője (4), Zalaszántó (1), Fenyves allé (1), A Dal (3), felmondás (1), Bock Bisztró (12), Szent Márton (3), Rio 2016 (32), Keszthelyi Egyesített Szociális Intézmény (2), Jazz Fiesta (2), ZalaSprings Golf Resort (2), környezetvédelem (2), energia (7), tollaslabda (1), Erdély (2), adó (6), Krassói Katalin (1), mentő (9), felmeres (10), Keszthelyi Városvédő Egyesület (6), Sárdi Katalin (1), Hévíz (1219), Owaimer Aisha (1), Naszádos Péter (12), Pura Vida Port (1), Zsittnyán Tamás (1), Tóth Gergely (1), ellazulás (1), Top 50 (1), Gyertyánági Endre (1), okmányiroda (1), ÉrtékTrend (35), fa (1), szex (9), jogszabály (1), pálinka (2), nagyméret (1), mellrák (1), luxor (99), rezsi (18)