Aradvári László sportot űz a kultúrából

2018. december 19.
A keszthelyi Aradvári László néptáncos-rendező-koreográfus 2016 óta a Magyar Nemzeti Táncegyüttes menedzsereként igyekszik megmutatni a magyar kultúra gazdagságát a nagyvilágnak.

Négy évvel ezelőtt arról tudósítottunk, hogy a keszthelyi Aradvári László hazatért több hónapos amerikai kulturális kiküldetéséről. A diaszpóráról szóló, több mint 80 országban bemutatott, Összetartozunk című kisfilm, a chicagói magyar nap és A szülőváros hőse című projekt ötletgazdája nemrég érkezett haza – ezúttal is Amerikából.

– Néptáncoscsaládba születtem: szüleim a Georgikon Néptáncegyüttes szólótáncosai voltak, így gyakorlatilag a néptáncpróbákon nőttem fel. Az általános, középiskolai és egyetemi néptánccsoportok után több mint egy évtizeden keresztül voltam a Tündérrózsa Gyermeknéptánccsoport rendező-koreográfusa. Két éve kértek fel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes menedzserének, ami hatalmas megtiszteltetés és egyben nagy felelősség is, hiszen a magyar néptánckultúra zászlóshajójaként dolgozunk.

– Ön szerint mi a siker titka?

– A kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét, csak kitartónak kell lenni. Ebben hiszek. Én mindennap úgy megyek be a munkahelyemre, hogy jobb legyek, mint amilyen tegnap voltam. A szerencse is csak akkor jön el, ha korábban mindent – és még annál is többet – megtettél a sikerért.

– Képletesen szólva milyen lépcsőfokokon táncolt végig a jelenlegi pozíciójáig?

– Az évek során négy diplomát szereztem, és a mai napig képzem magam. Néhány éve ösztöndíjjal kimehettem Amerikába, az ott kiépített baráti viszonyokat azóta is ápolom. 2016 őszén a Keszthelyi Táncpanorámán találkoztam a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetőjével. A Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltánnak olyan emberre volt szüksége, akinek az élete a néptánc, vannak külföldi tapasztalatai, és képes új ötleteket hozni. Gellei Imre bácsi (egykori labdarúgó-szövetségi kapitány – a szerk.) mondta sok évvel ezelőtt nekem, hogy: „Lackó, a feladat mindig megtalálja az embert!” Engem megtalált, és úgy érzem, a legjobb helyre kerültem.
– Az azóta eltelt két évben a táncegyüttes több száz fellépésen, több turnén van túl. Szívügyem, hogy minél többször eljussunk vidéki városokba és településekre.

– Hogyan jött a sportdiplomácia a néptánc mellé?

– A sport egy örök szenvedélyem, a sportdiplomácia azonban még gyerekcipőben jár az életemben, bár már sikerült szerveznem több eseményt, programot, interjút például Amerika és Magyarország között. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy októberben Chicagóban negyedik alkalommal rendezték meg az én ötletemnek köszönhetően a magyar napot a Chicago Fire focimeccsén. A sport és a kultúra egyébként szorosan összetartozik, nem véletlen, hogy tavaly nyáron a táncegyüttes is főszereplője volt a vizes világbajnokság megnyitóünnepségének. Ahogyan a néptáncnak, úgy a sportnak is nemzetösszetartó ereje van.

– Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Az élet olyan, mint a néptánc. Mindig csak a következő lépésre koncentrálok. Hiszen ahogy az életben is, úgy a néptáncban is, ha túl előre tekintesz és nincs meg a ritmusa a munkádnak, akkor kimaradnak bizonyos lépcsőfokok amik elengedhetetlenül szükségesek a továbbhaladáshoz.  Így jelenleg azt szeretném elérni, hogy minél több helyre tudjuk elvinni a magyar kultúra gazdagágának hírnevét a Magyar Nemzet Táncegyüttesen keresztül és minél többször éljük át a nézőkkel az előadásokon azt a felemelő érzést, hogy büszkeség magyarnak lenni!

megosztás
hozzászólások
Balatoni Múzeum (97), sportlövő (2), ellenőrzés (2), Kvarda Attila (25), Barista bajnokság (2), álláshirdetés (18), kozlekedes (8), C+ fesztivál (1), Csótár András (58), mentő (9), Béres Attila (2), vívás (1), erdekes (538), hegyalja fesztival (3), keresztény (2), pápa (1), Tóth Gergely (1), Bagyinka Tímea (1), vízimentő (5), Nyári Viola (1), Palásthy Bese (1), Novák Péter (1), Reischl-sörház (1), cigaretta (13), Ács István (10), online (1), Balaton Szinház (958), Kocsis László (1), úszás (22), gazdasag (363), Könnyid László (1), golf (11), természet (2), Palásthy Bese (2), kert (1), Aradvári László (1), Zalaszántó (2), Pampetrics György (21), szépségápolás (8), Silver fitness (1), autó (2), polgármester (153), cégtörlés (3), katasztrofavedelem (44), Golden Globe (3), igazgató (1), bezárás (1), ipsos (1), Schmied Zoltán (1), Hanse (2)