Aláírásgyűjtés az élelmiszer áfacsökkentésért

2013. július 24.
Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése érdekében szervezett aláírásgyűjtő akciót a Magyar Szocialista Párt Zala Megyei Területi Szövetsége. Keszthelyen négy helyszínen kérték a járókelőket, hogy támogassák a népszavazást célzó kezdeményezésüket.

Dr. Fodor Csaba, a párt megyei elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: fontos, hogy az élelmiszerek áfáját legalább 22 százalékkal csökkentsék, ez lenne ugyanis igazán nagy segítség azok számára, akik nehezen, szegénységben élnek. A kormány politikája miatt ők egyre többen vannak. A rezsicsökkentést átverésnek, kampányfogásnak nevezte az elnök, és igazságtalannak, azért is, mert a csökkentett ár csak azoknak jár, akik a meghatározott cégnél veszik igénybe a szolgáltatást. Brunner Tibor, a Zala 2. szavazókör választókerületi felelőse a foglalkoztatottságról beszélt. Elmondta: az csak papíron nőtt, hiszen beleszámolják a 200 ezer közmunkást, a munkanélküli juttatás időszakát pedig levették kilencről három hónapra, így sokan kiestek a munkanélküliek nyilvántartásból. Félmillióan gazdasági menekült státuszban vannak, a fiatal pályakezdőknek eddig csak vándorbotot adott a kormány. Elmondta: ha az MSZP lehetőséget kap, az egy százalékos adókulcsot megszünteti.

megosztás
hozzászólások
kulfold (245), Csengei Agota (16), trianon (2), verkli (5), hirdetés (1), gyógytornász (1), vlog (4), gyed (3), garázsvásár (1), Aradvári László (1), vasárnapi nyitvatartás (1), adomány (1), vízilabda (2), Nagykanizsa (1), sarmellek (53), mozi (13), fájdalommentes (3), könyv (1), vállalkozó (4), Vatikán (1), Selmeczy Zsuzsanna (5), ünnep (141), ellenőrzés (2), munka (11), Berecz András (1), onkormanyzat (481), Keszthely HUSZ (3), béremelés (2), egeszsegugy (266), Balaton-átúszás (1), bezárás (1), videó (1), sárkányrepülő (1), mellrák (1), daganat (6), Gachályi András (3), előadás (14), aranyérem (1), nyár (1), verseny (2), Naszádos Antal (1), Keszthelyi Városvédő Egyesület (6), Halott pénz (1), 2016 (2), katona (1), autizmus (2), traffipaxrendszer (1), Magyar Államkincstár (2), Use Unused (1), adó (6)