Akármit nem veszünk be!

2011. december 04.
A magyaroknál a legfőbb szempont, amikor fájdalomcsillapítót választanak, hogy a gyógyszer gyorsan hasson, és ne legyen sok mellékhatása- az ár meglepő módon jóval kevésbé fontos tényező − derül ki abból a felmérésből, amelyet a WEBBeteg.hu olvasói körében végzett.

A kérdések arra is rávilágítottak, hogy csak a megkérdezettek csupán ötöde kér tanácsot orvostól, vagy gyógyszerésztől és inkább a megszokott gyógyszerrel csillapítja fájdalmát.

Fejfájásra és mozgásszervi fájdalmakra veszünk be gyógyszert
A válaszadók saját bevallásuk szerint leggyakrabban olyan hétköznapi fájdalmak esetén nyúlnak gyógyszerhez, mint a fejfájás (34%), a mozgásszervi fájdalmak (28%) vagy a fogfájás(12%).
Meglepő, hogy enyhe fájdalomra nem vesznek be azonnal gyógyszereket, csak ha magától nem szűnik a fájdalom, amely a korábbi magyar gyógyszerfogyasztási szokásokat tekintve újdonság.

Ragaszkodunk az eddig bevált fájdalomcsillapítóhoz
Azt is elmondhatjuk a megkérdezettek válaszai alapján, hogy kifejezetten erős fájdalom esetén is inkább saját eddigi tapasztalataikra hagyatkoznak, minthogy orvost, gyógyszerészt kérdezzenek meg. Ezen belül két vezető csoportot találtunk: a megkérdezettek több mint fele (56%) azt a fájdalomcsillapítót használja, amelyik az éppen jelentkező fájdalomra már jól bevált, míg a másik csoport (19%) egyféle általános fájdalomcsillapítót használ.

A vízben oldódó gyógyszerek kevéssé ismertek
Kitűnt, hogy jóval kevésbé ismertek az új gyógyszer-kiszerelések, így csak odáig terjed a tudatosság, hogy sokan a régről ismert gyógyszerek és kiszerelések mellett döntenek. Az emberek számára fontos, hogy a fájdalomcsillapító gyorsan hasson, mégis a szilárd gyógyszerformákat (tabletta, kapszula) részesítik előnyben a vízben oldódó gyógyszerekkel szemben (vízben oldódó szuszpenzió, pezsgőtabletta), amelyek gyorsabban szívódnak fel, így hatásuk is hamarabb jelentkezik. A felmérés szerint az emberek egyharmadának mindegy, hogy milyen a gyógyszer kiszerelése.
A felmérésből az is kiderül, hogy sokan megszokások alapján választanak fájdalomcsillapítót, azonban ha orvostól kérnének tanácsot, annak segítségével az adott fájdalom megszüntetésére való gyógyszerhez juthatnának, amellyel hatékonyabban kezelhetnék a fájdalmat.

megosztás
hozzászólások
Max (83), örömszerző pillanatok (17), Zalacsány (4), Jobbik (10), Golden Globe (3), országgyűlési képviselőjelölt (11), munkaviszony (1), ajándék (8), Dublecz Karoly (2), tollaslabda (1), kutatók éjszakája (1), nyelvtanulás (3), zala (1156), Polgár Zsolt (1), Március 15 (2), jégpálya (4), Pál Attila (1), Street Festival Keszthely (1), felmeres (10), Gelencsér Dental (3), hazassag (6), jatek (2), Illés Fanni (1), alkohol (4), Kapolcs (1), koraszülött (1), Klenovics Mónika (2), állatorvos (1), szuperhold (1), nő (2), Hollywood (1), onkentes (3), kulturalis (4), Oroszlán Zsolt (2), állatkínzás (2), Palinkas Robert (83), Tóth Gergely (1), holokauszt (1), Brüsszel (1), jog (3), Szabó Ilona (1), verseny (2), orosz (1), humanitárius település (1), közmunka (1), onkormanyzat (481), Pura Vida Port (1), Tulipán Helyi Termékek és Magyar Áruk Boltja (6), Bálint NatáLia (2), transzfer (1)