Advent első vasárnapján

2011. november 28.
A hét végén, vasárnap az adventi koszorúkon fellobbantak az első gyertyák lángjai. A meghitt családi gyertyagyújtások mellett Hévízen – az elmúlt év hagyományteremtő eseményét követve –a Városháza előtti téren került sor a város adventi koszorúja első gyertyájának meggyújtására.

A Laczkó Mária és Füzesi Lászlóné munkáját dicsérő koszorún Papp Gábor polgármester lobbantotta föl a várakozás első gyertyájának lángját, majd Kiss László esperes beszélt az adventi időszakról, advent jelentőségéről.
Az ünnepi gyertyagyújtást követően a Szent Lélek templomban Vincze Lilla koncertjét hallhatta a közönség. A csordultig telt templomban népdalok, egyházi énekek, karácsonyi dalok hangzottak fel a szintetizátor, klarinét, furulya és hárfa kísérettel. Felemelő volt hallani, amikor az énekesnővel együtt dalolta a közönség a Tavaszi szél vizet áraszt című régi népdalunkat…
A programsor ez utána jégpályánál folytatódott.  A rendezvénysátor ismét színültig telt hallgatósággal, Fülöp Szabolcs gitárművész adventi előadása, a szerbiai KUD Mladost Néptáncegyüttes és a Zörömbölők táncműsora egyaránt nagy sikert aratott.
A Megasztáros Bartók Eszter koncertje a kiváló hangulatot csak fokozta, így advent első vasárnapja Hévízen igazán jó hangulatban ért véget.
A programok e héten folytatódnak: Koncz Zsuzsa ma esti koncertje, majd csütörtökön Malek Andrea önálló estje következik. Szombaton a gyerekeké lesz a főszerep, a jégpálya környékén a Mikulás-várás jegyében telik a délután. Vasárnap templomi koncert, színpadi előadás és koncertek várják a közönséget.

megosztás
hozzászólások
tavasz (1), retro (1), Pura Vida Port (1), efott (6), La Montanara (1), vírus (1), HIV (1), power-bank (1), Szabó Ilona (1), katona (1), érettségi megoldás (5), Visionet (1), Keszthelyi Városvédő Egyesület (6), Fejér György Városi Könyvtár (52), Ruzsics Ferenc (434), regisztráció (1), jaras (36), táska (1), Mikulás (8), Halott pénz (1), humanitárius település (1), büntetés (3), Tar Ferenc (3), Festetics kastély (139), Z. Karvalics László (1), úszás (22), étrend (4), országgyűlési képviselőjelölt (11), sárkányrepülő (1), pannon egyetem (12), oktatas (347), kilométer (1), Owaimer Zoheir (1), menzareform (4), Intersport (1), Tóth Xénia (6), tiltakozás (1), egeszsegugy (266), Koncz Zsuzsa (1), riporter (1), szavazas (9), vízimentő (5), Keszthelyi Yacht Kikötő (50), óvoda (7), lovaglás (2), KiBeszél (14), Tóth Levente (2), Fodor Edith (3), Ferenc pápa (1), Csikós Beatrix (1)