Advent: a várakozás időszaka Keszthelyen

2013. november 28.
December elsejétől ismét közösen készülhetünk a karácsonyi ünnepre Keszthelyen, hiszen az adventi és karácsonyi időszakban több program várja majd az érdeklődőket. Csengei Ágota, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója advent első két hetének változatos programjait részletezi.

Újdonság, hogy minden adventi vasárnap kora délutántól kulturális műsorok lesznek a Fő téren felállított színpadon a forralt bor és a vásári finomságok mellé. Azt már megszokhatták a keszthelyiek, hogy négy héten át minden vasárnap 17 órától egy-egy rövid ünnepi műsor során közösen gyújtjuk meg a városi adventi koszorú egy-egy gyertyáját a sétálóutcában. A gyertyagyújtás után a Balaton Színház kedveskedik egy-egy ingyenes programmal.

December 1-jén a Fő téri gyermekkoncertet, kórusfellépést és gospeltriót követően 17 órakor Tál Zoltán atya gyújtja meg az adventi koszorú első gyertyáját, majd 17 óra 30 perctől a Balaton Színházban megnyílik a Kustár Zsuzsa iparművész életművét bemutató kiállítás, amely január 6-ig várja a látogatókat. 18 órától a Re-Folk zenekar adventi koncertje kezdődik szintén a Simándy Teremben, 19 órától pedig Záborszky Péter orgonakoncertje lesz hallható a színházteremben.

A Mikulás az idén is eljön Keszthelyre. December 6-án a múlt évhez hasonlóan a nagy szakállú a sétálóutca felől érkezik majd a kicsik és a nagyok örömére. Csengei Ágota abban bízik, a Mikulással a hó is megérkezik, és szánon várhatjuk a meglepetéseket.

December 7-én, szombaton 19 órától a Savaria Szimfonikus Zenekar hangversenye hallható a Balaton Színházban. Vezényel Jurij Szimonov, műsoron Csajkovszkij: I. szimfónia, g-moll, op. 13, valamint Muszorgszkij–Ravel: Egy kiállítás képei.

Advent második vasárnapján 14 órától a Dorczi és a Haverok gyerekkoncertje, játszóház, a Család Általános Iskola műsora és adventi dzsesszkoncert várja az érdeklődőket a Fő téren, majd 17 órától ismét gyertyagyújtás kezdődik a sétálóutcában, ezúttal Kuti Géza esperes ünnepi gondolataival.

„Velünk lehet kukoricázni” – ez a címe Markos Lászlóné Éva és Markos Julianna csuhékiállításának, amely a Balaton Színház Kacsóh Termében nyílik szintén december 8-án 17 óra 30 perckor. 18 órakor a színházteremben a keszthelyi gyerekek által jól ismert Brumi Bandi Band együttes zenél.

megosztás
hozzászólások
egeszsegugy (266), repülőtér (21), Erdély (2), kormanyhivatal (93), operatőr (1), ország torta (1), női gombolkodó (5), állatkínzás (2), Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (1), Reischl-sörház (1), Bartha Gábor (34), Cseh László (1), autóbusz (1), Cséby Géza (5), aranyérem (1), szűrés (1), Keszthelyi Egyesített Szociális Intézmény (2), SzezOn bevásárló közösség (1), Tour de Hongrie (2), Major Veronika (5), A Dal (3), Varga Terézia (1), Biró Róbert (15), Balatoni Szövetség (3), Fidesz (14), voroskereszt (24), művészet (1), úszás (22), lotus (1), koktél (1), Bóka Péter (1), Musica Antiqua (2), állatkert (1), FINA vizes világbajnokság (1), Rtime (5), hotel mirage (1), méregtelenítés (1), programajánló (19), Somogyi Zoltán (4), Aradvári László (1), Hosszú Katinka (2), Pelso Társaság (6), szauna (2), Zala folyó (1), Polgári vélemény (6), Márton nap (1), férfi (1), kisterseg (20), strand (21), Hírek képekben (10)