A speciális szaktudás előnyt jelent az életben!

2017. október 06.
Elhelyezkedni különösen nehéz akkor, amikor az ember valamilyen ritkább papírt kap a kezébe diploma gyanánt. Hiszen azzal, hogy minél inkább specializálta a maga számára a piacot, annál inkább beszűkítette a munkalehetőségek számát, amire pályázhat.

De persze ez nem egy rossz oldalú szűkítés, amennyiben jó szakterületet választott magának. Ha jobban belegondolunk, akkor a következő történik: olyan tudásra tesz szert, amellyel kevesen rendelkeznek, ezáltal a piaci értéke nagyobb. Azonban mivel ez egy mellékága a piacnak így az erre a helyzetre szabott állásokból sincsen végtelen számú.

Így könnyen lehet, hogy amikor elérkezik a munkakeresésnek az ideje, a mesterképzésen szerzett mérnök diplomával tovább fog tartani az elhelyezkedés, mintegy egyszerű CNC-s oklevéllel. Azonban ez ne azt jelenti, hogy a mérnökdiploma kevesebbet érne.

Egyszerűen, míg CNC-s esztergályost mindenhova keresnek, addig a hidraulikus emelőkre szakosodott mérnököt nem. Így neki az első komoly kihívás, amivel meg kell küzdenie, hogy megtalálja a megfelelő munkát, amely kihasználja a szaktudását és képes is azt megfizetni.

Egy ilyen specifikus tudásnak általában magas is a piaci ára. Így ha egyszer megtalál a kecskeméti mérnöki állások közül azt, amelyikre megfelel a szaktudása, akkor nyugodtan hátradőlhet, hiszen valószínűleg kevés versenytárs lesz az interjúk során.

Persze a specifikus igényeknek megfelelően az is könnyen előfordulhat, hogy a frissen végzett mérnök nem talál munkát a szakmájában hónapokig. Ilyenkor sem kell kétségbe esnie, hiszen Kecskemét az ilyen helyzetekre is tartogat megoldási lehetőségeket bőven. Elég csak körbenézni az állások között Kecskeméten, ahol ilyen esetekre megannyi lehetőség van alkalmi állásokra. Így pedig az ember végső soron képes lehet átvészelni azt a néhány hónapot, amíg sikerül megtalálni a valódi végzettségéhez illő állást.

Mert véleményem szerint, ha már valaki végigszenvedet több évnyi egyetemet és sikerrel vette az akadályokat, nem érdemes feladni az egészet a munkakeresésnél. Mindenhol vannak kihívások és az út vége sem lesz egy fokkal sem könnyebb, mint az eleje volt. Azonban ennek nem szabad, hogy bárkit is eltávolítson az álmai megvalósítástól.

Márpedig a mérnök álmok szülőföldje lehetne Kecskemét. A magasan képzett munkaerő kiváló lehetőségeket kap a városban elhelyezkedő multinacionális cégeknél. AZ ott dolgozók örömére, és az ország szomorúságára pedig, ezek a cégek gyakran biztosítanak legjobb alkalmazottaiknak álláslehetőséget külföldi telephelyieken is. Így Kecskemét sokak számára egy nemzetközi ugródeszkaként is szolgál.

Márpedig, ha már nem csak Magyar viszonylatban nézzük az elhelyezkedés lehetőségét, akkor érezhetjük csak igazán, hogy mekkora esélyeket rejt magába egy specifikált munkatudás. Mert ha valamit nem csak az országban, de a kontinensen is kevesen tudnak kivitelezni, akkor az, komoly előnyt jelenthet ilyen pozíciók megszerzésénél is a munkatársakkal szemben. Megéri tehát egyes területeknek a szakértőjévé válni.

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
marko peter (22), punkosdi regatta (7), Németh Gábor (1), időkép.hu (2), onkormanyzat (481), koktél (1), helikon (41), Varga Endre (4), Az év orvosa (1), MSZP (17), Csótár András (57), skandinav lotto (81), Major Veronika (3), Laky András (2), festetics (22), lakás (3), vasárnapi pihenőnap (3), béremelés (2), SzezOn bevásárló közösség (1), Playboy (1), Mándó Zsuzsanna (1), bezárás (1), Udvaros Dorottya (1), gyenesdias (199), Főügyészség (7), KiBeszél (14), Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (130), kollégium (1), ÉrtékTrend (33), MTI (595), Bagyinka Tímea (1), Rejuvena (17), Darren Cranmer (2), kereszt (1), jóga (1), korhaz (90), gyermekfelügyelő (1), KFT (1), kereskedelem (1), sofőrszolgálat (1), Don (1), cukorbetegség (2), média (1), tranzakciós díj (1), pálinka (2), Balatoni Kör (2), karate (2), sztárportré (3), husvet (14), spinning (1)