„A párbeszéd lényege nem az ötletelés, hanem egymás megismerése”

„A párbeszéd lényege nem az ötletelés, hanem egymás megismerése”

2016. szeptember 17.
Van Kínában egy apró település, amely a környezetétől elzárva élt, csak helikopterrel lehetett megközelíteni. A helyiek egy idő után a saját kezükbe vették a sorsukat: utat vágtak a világhoz. Addig zúzták-verték a sziklát, ameddig rá tudtak kapcsolódni a közlekedési hálózatra.

Hőstörténetükkel nemcsak megszűnt az elzártságuk, de bekerültek Kína kedvelt turistacélpontjai közé, így a település élete pozitív fordulatot vett. Z. Karvalics László szerint Keszthelynek nagyon jók az adottságai, ezért hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy hasonlóan kilátástalan állapotba kerüljön, amely összefogásra és cselekvésre sarkallaná. Az egyetemi docenssel, információtörténésszel a KRAFT-program kapcsán korábbi cikksorozatunkat folytatva igyekszünk a probléma mélyére ásni.

Keszthely a lemaradását halmozza
– Keszthelynek tíz-tizenöt éve maradt a változtatásra, a felzárkózásra, egyéb esetben végleg lemarad – vallják egyöntetűen korábbi interjúalanyaink.
– Aki városfejlesztéssel vagy fejlesztéspolitikával foglalkozik, az tudja, hogy ami ma történik egy település életében, az hatással van a tíz-tizenöt évvel későbbi jövőjére. Van, aki éppen ezért a városok korát kutyaévekben számolja, egy elherdált fejlesztési év ugyanis három-négy évet jelent egy vagy két ciklussal később, és a lemaradás hatványozódik. A Keszthelyhez hasonló kaliberű városok kilencven százaléka a lemaradását halmozza – Keszthelyhez hasonlóan. A stratégiai jövőtervezés során egyedül arra az értéksűrűségre lehet építeni, amelyet esélypontként évszázadok alatt egy város felhalmoz. A megváltozó térszerkezetben, az átalakuló gazdasági-kulturális közegben a belső képességekké vált értékeiből kiindulva tud fejlődni. Ha nem hoz, nem teremt új esély- és kitörési pontokat, fokozatosan szűkül a lemaradás csökkentésének, a felzárkózásnak, az utolérésnek és a versenyelőny-teremtésnek az esélye. A kérdés az, hogy azoknak a városainknak, amelyek a rendszerváltás óta folyamatosan elkártyázzák a stratégiai kitörési pontjaikat, mert csip-csup napi-fenntartási ügyekbe fáradnak bele, mennyi esélypontjuk maradt, amellyel versenyképes jövőt tudnak álmodni a településüknek, a saját közösségüknek.

– A pályázati rendszer nem elég hatékony: ahhoz, hogy a támogatást elnyerjék, sokszor olyan elemeket is belevesznek a pályázatírók, amelyek létrehozása, fenntartása haszontalan, túl költséges.
– A fejlesztéspolitika sajnos pályázatközpontúvá vált, mivel elapadtak korábbi, megszokott csatornái: az önerő vagy a virilisták (vagyonukból adó vagy felajánlás formájában közös célokat támogató polgárok). Ezzel adottságként kell szembesülni. Csakhogy amíg a forrásszerzés a kiindulópont, és a városfejlesztést nem jól hangolt távlati célok vezérlik, addig szinte csak elfuserált vagy a dolgokon keveset változtatni tudó projektek születhetnek. Amíg a pénz áll a középpontban, addig mindig a politikának lesz kiszolgáltatva a település. S nem is annak, amelyik adja, hanem leginkább annak, amelyik osztja, hiszen azt mostanra túlnyomórészt nem a település szolgálatának ethosza, hanem az erőforrások feletti rendelkezés hatalmi játszmáiban való helytállás és a médiajelenléttel kombinált szavazatmaximalizáció vezérli.


A siker három pillére: az értő városvezetés, 
az aktív lakosság és a kívülről érkező tudás
– Minden településnek szüksége lenne egy konszenzuális, néhány alapvető kitörési irányt és prioritást tartalmazó jövőképre, amelyet nagyjából mindenki támogatni tud, és a fejlesztési forrásoknak ezt a jövőképet kellene szolgálniuk. Ha például egy kistelepülés polgármestere nem tud pályázati forráshoz jutni, hogy szép buszmegállók legyenek a településen, akkor összefog a helyi vállalkozókkal és lakosokkal, és megcsinálják maguk. Ha évtizedek óta nem sikerül elérni, hogy egy kis bekötőutat leaszfaltozzanak, akkor az érintett családok, gazdálkodók közösen elkészíthetik maguknak. Létezik tehát olyan forgatókönyv is, amelyet nem a pénzlehívási szándék, hanem bizonyos problémák megoldása és a kedvezőnek vélt változások iránti eltökéltség, akarat és igény ír. Ha van forgatókönyv, és ahhoz lehet pályázati pénzt rendelni, az jó. Ha nem, változás akkor is elérhető. A kérdés az, hogy ki ért a forgatókönyvíráshoz. A települést és annak kitörési pontokat hordozó értékeit senki nem ismeri jobban, mint azok, akik benne élnek. A város vezetőinek és tisztviselőinek eközben több szakmai információ szalad össze a kezükben, mint másoknak, ez alapján mérlegelhetik, állíthatják össze a fejlesztési elképzeléseket. E két erőforrás kiegyenlítése (az adatok nyilvánossá tétele, megosztása és a részvétel, a participáció kultúrája) sokat tehet a belső képességek láthatóságáért. Ám az életre keltéshez, a vízióba építéshez elengedhetetlen a kívülről érkező, a megragadható esélyekre vonatkozó tudás is: milyen törvényszerűségek szabályozzák az adott várostípus fejlődését, milyen átfogó globális, regionális várostérségi mozgásokon belül milyen típusú kitörési pontok milyen stratégiai területet jelölnek ki; ezzel hogyan lehet az adott várost összepárosítani, milyen, másutt bevált „legjobb gyakorlatok” felhasználásával? A jó városvezetők ezt a szaktudást képesek csatornázni, bevonni a jövőtervezésbe. A kívülről importált tudás persze veszélyes lehet akkor, ha megpróbál általános modelleket egy városra erőltetni. De mint a trágya, végtelenül termékennyé is tehet, ha eredeti módon képes összekapcsolódni a város megmaradt esélypontjaira, lehetőségeire, erőforrásaira vonatkozó tudással.
 
A keszthelyi Fő tér mint állatorvosi ló
– Hol bujkálhatnak az alkalmas emberek? Vagy elmennek a városból, vagy elmenekülnek a városvezetés közeléből, mert rossz tapasztalataik és kudarcélményeik vannak. A fiatalok érettségi után elrohannak innen, és nem terveznek visszajönni vállalkozni. Szűkül a város mozgástere, a korábbi projektek sem váltották be a reményeket: a felújított Fő tér átmenő hely lett a part felől a sétálóutca felé.
– A főtér-rekonstrukciók mint uniósforrás-lehívási csatornák a legtöbb esetben központi nyomásra indultak el nehezedő helyzetbe került városaink életének egy olyan periódusában, amikor már javában a jövőbe kellett volna beruházniuk, hogy leszakadásuk tempóját csökkenthessék. Sajnos a keszthelyi Fő tér rekonstrukciója esélyes rá, hogy a városfejlesztési tankönyvek állatorvosi lova legyen. A lakosság elsöprő többsége tisztában is van azzal, hogy milyen bizonyítványt állít ki Keszthelyről a felújított Fő tér vagy a legigénytelenebb turistákra kacsintó gagyimúzeumok sora, amelyeknek a tömegében elvesznek a valódi értékek, s mögötte kirajzolódik az a kártékony filozófia is, hogy minden jó, ami az idegenforgalmat segíti. Sajnos a város koronagyémántjában, a Festetics-örökségben megtestesülő kulturális értékvilág sem a világszínvonal és a versenyképesség felé visz. A csodálatos kastély az alacsonyan lógó bevétel- és rendezvényközpontú gyümölcsöt szedi le az attrakciók furcsa, kombinált árazásával. A turizmushoz hozzábutított örökség épületbe, bútorba és kertkultúrába fagyott oldalára figyel. Nincs receptje arra, hogyan indulhatna el az adaptív újrahasznosítás felé, hogyan szervesülhetne a kulturális sokszínűség a mindennapokba, hogyan születhetne újjá XXI. századi körülmények között egy kísérletező kedvre, a tudás tiszteletére, szolidaritásra, az új dolgok azonnali helyi kipróbálására kifinomultan alkalmassá vált főúri kultúra. Pedig fel lehet tenni úgy is a kérdést, hogyan lehetne ma egy jövőkép és egy értéktermelési lánc elejére tenni ezt az örökséget, és nem annak múmiáját mutogatni, hogy 150-200 évvel ezelőtt milyen jó dolgok voltak itt. De ha ez a gondolkodás és tervezés nem a város és annak egyeteme bevonásával, nem egy komplex kulturális térben, nem szakmai, hanem „döntéshozói” szinten dől el, akkor soha nem lehet jó választ adni arra, hogy mit jelent a keszthelyi polgároknak személyesen a Festetics-örökség és annak nem csak a kastélyra korlátozódó épített része.

– Elment több mint kétmilliárd forint…
– Inkább belement. A hátsó kiszolgáló épületrészt gyönyörűen renoválták, az egyesítésre váró kastélyparknak az út túloldalán lévő részére felépült a csillogó-villogó vadászmúzeum, de annak funkciója és szervesítése a térszövetbe már felvet kérdéseket. A régóta időszerű parkegyesítés akár új dimenziókat is nyithat az újragondolásban, ha tudjuk a választ arra a kérdésre, hogy miként is lehetne a folyamatot társadalmasítani. Mitől érezné a magáénak a város lakossága és diáksága a visszanyert kastélyparkot, miként tudna részt venni a funkciókra és a megvalósításra vonatkozó elképzelések kialakításában és véleményezésében? Létezhetnek-e olyan megoldások, amelyekkel  valamennyi lélek visszahozható a Fő térre? Biztos, hogy a fenékpusztai régészeti parknak csak múzeumi projektnek kell lennie? Mitől érzi magáénak bárki az öblöt, a vízi sportos, horgászós és egyéb attrakciós világát, ha minderről nincs nyilvános gondolkodás, párbeszéd, vita?

– Sokszor beszélgetni sem tudunk, a vita előbb-utóbb veszekedésbe, személyeskedésbe csap át.
– Ha a gyanakvás, a bizalmatlanság és a megosztottság légkörében a város lakói nem képesek arra, hogy párbeszédet folytassanak a fontos kérdésekről, hogy újraépítsék a bizalom és a félelemmentesség kis köreit, nem lesz közös jövőjük, csak párhuzamos életük.


 

Összhangba kell hozni a rövid távú politikai 
és a hosszú távú fejlesztési érdekeket
– Egy politikai ciklus négy évig tart. Ha azt elbombázza az adott politikus, akkor odavannak a kutyaévek.
– Legkevésbé a politikai ciklusok tehetők felelőssé, ugyanis a politikus nem abban érdekelt, hogy a város hosszú távú jövőjét építse. Ő saját rövid távú reputációját építi, hogy újra bizalmat kapjon. Ezen a helyzeten csak az lenne képes változtatni, ha a város lakossága nyomásgyakorló tényező lenne, és összhangba lehetne hozni a rövid távú politikai és a hosszú távú fejlesztési érdekeket. Kevés a pozitív példa, az összhangba hozatal egy olyan rendszerben, amelyben a rövid távú választási ciklusokhoz igazított rövid távú várospolitikát folytatnak, nem is sikerülhet. A közép- és hosszú távú fejlesztési programokból – amelyek inkább cselekvési tervek – toldozgatásra-foltozgatásra futja, nem az akut városfejlesztési problémák megszüntetése zajlik, hanem polírozás, amely a felmutatható eredmények és a presztízsnövekedés igézetével nem mer kockázatot, de még érdekütközést sem vállalni. Pedig nem lehet érdekkonfliktusok nélkül előremutató fejlesztéseket megvalósítani, hosszú távon ez a valódi hitelesség és elfogadottság záloga. De én nem mutogatnék konkrét személyekre, mert mindenki egy adott korszak politikai kultúrájának terméke és sokszor áldozata.
– Keszthely és környéke adottságai csodálatosak, így még lassan amortizálódva, lassan esélypontokat vesztve, lassan a reménytelenségbe süllyedve is sokkal jobb lesz itt élni, mint más magyar városokban, amelyek még kevésbé vonzók a betelepülő fiatalok és külföldiek vagy a visszatelepülő értelmiségiek szemében. Keszthelyen az adottságai miatt tíz-tizenöt év múlva is lehet színvonalas polgári létet élni, hiába hagyja el még több fiatal a várost, hiába csökken az ingatlanok értéke még többet – hacsak a helyi társadalom nem szakad még jobban két részre ideológiai és gazdasági törésvonalak mentén, s nem kell egyszer csak 30-40 százaléknyi, a létminimum határán élő emberrel számolni. Addig is sokakat kellene elgondolkodásra késztetnie annak, hogy a Balaton kiemelt üdülőkörzet területén mért egy lakosra jutó települési gazdasági erő az országos átlaghoz képest fokozatosan csökken, ami a Balaton térségének fokozatos gazdaságipozíció-vesztését jelenti.

A kínai példa
– Van Kínában egy apró település, amely a környezetétől elzárva élt, csak helikopterrel lehetett megközelíteni, és csörlőn, kötéllel, kosárban húzták fel a hegy aljáról, amire szükség volt. A helyiek egy idő után úgy döntöttek, nem akarnak tovább így élni, ezért a saját kezükbe vették a sorsukat: utat vágtak a világhoz. Sok-sok év alatt csákánnyal és kisebb robbantásokkal zúzták-verték a sziklát, tizenvalahány kilométernyi utat építettek, s így már rá tudtak kapcsolódni a közlekedési hálózatra. Nemcsak megszűnt az elzártságuk, de ezzel a hőstörténettel bekerültek Kína kedvelt turistacélpontjai közé, így a kapcsolódás hozadékaként ma már évente több százezren zarándokolnak el a kis faluba. A település lakóira relatív jólét köszöntött, az életük pozitív fordulatot vett. Keszthelynek nagyon jók az adottságai, ezért igen hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy közel kerüljön a kínai példában említett, kilátástalan állapothoz, amely összefogásra és cselekvésre sarkallaná.

A megváltók kora lejárt
– Ez elkényelmesít és becsap bennünket.
– Ma már senki nem fog a szekér elé állni, hogy húzza, ha senki nem akarja, hogy legyen szekér. A megváltók, a fáklyák, a hősök kora lejárt, csak nagyon kis településen működik. A kollektív önkifejezés korszakában számtalan, a politikától független formája van annak, hogy valaki egy közösség részeként fejezze ki az akaratát. Ha nem lesz változás, marad Ady Endre világa, az élhető provincia mindaddig, amíg az emberek nem érzik még rosszabbul magukat az elszalasztott lehetőségek, az elmaradt hasznok, az eljátszott versenyképes jövő képzete miatt. Mindenkinek megvan a maga sorsa, keserűsége és mókuskereke, amit hajt. Az, hogy valaki az élére álljon bárminek, képes legyen a sérelmeit félretenni, hogy az idejét és az energiáját legyen kedve valamire áldozni, lehetséges, de nem elvárható. Ezért szükséges a diskurzus. A párbeszéd lényege nem az ötletelés, hanem egymás megismerése. Ha ismerjük a másikat, jobban megértjük, hogy mi a problémája a várossal, az élete mitől lehet jobb, milyen meghatározottságok tartják fogságban. A másikon keresztül önmagát is jobban megismeri az ember, és felépülhet a bizalom. A bizalom mentén könnyebb az érdekellentétek ismeretében a közös célokat kitűzni, könnyebb kompromisszumokat kötni, és ha ezen túl vagyunk, jöhetnek az ötletek is. Ötletekből csak bizalmi alapon lehet közös jövőt építeni, minden más csak talmi intellektuális játszadozás. Ma minden szinten a bizalomhiányt látjuk. Ilyen deficittel nem lehet a párbeszédig eljutni, ezért vissza kell vezetni egymáshoz az érdekelt feleket. És ezek között nemcsak a város, hanem a szűkebb régió, a keszthelyi kistérség települései is ott vannak.

– A KRAFT valami hasonló lenne?
– Ha a KRAFT képes a kritikus pontokon változtatni, ha képes több információt adni arról, hogy hasonló városok hogyan süllyednek a reménytelenségbe, más hasonló városok azonban hogyan emelkednek ki, hogyan tudnak előremutató, vitalizáló, izgalmas irányokba elmenni, akkor tud segíteni. Talán abban is, hogy elinduljon a párbeszéd, majd egyre újabb körei alakuljanak ki. Ha a KRAFT-nak, mint a mágnesnek a vasreszeléket, sikerül magához vonzania másokat, lehet a megújulásnak egy ugródeszkája. Az esélyt érdemes megadni neki.

– Hol lehet megtalálni a diskurzus helyeit?
– Ha kicsiben nem megy, mitől menne nagyban? Egy lakóközösségnek, egy szakmai közösségnek, a fiatalok vagy a nyugdíjasok egy csoportjának apró, régóta megoldásra váró problémája vagy egy, a horizonton megjelenő új lehetőség bevezetésének, kiaknázásának szándéka maga köré gyűjtheti azokat az embereket, akiket közvetlenül érint, s beszélgetni kezdhetnek róla. Megszülethet egy mikrokonszenzus, amelyből tett és eredmény, majd sikerélmény lehet. A nulláról az egyre a világ legnagyobb ugrása, onnan a kettő, a három már sokkal könnyebben megy.


Z. Karvalics László Zalaegerszegen született 1961-ben. Habilitált egyetemi docens, a történettudományok kandidátusa. A Budapesti Műszaki Egyetem Információs Társadalom és Trendkutató Központ (ITTK) alapító-igazgatója (1998–2006), a Budapesti Műszaki Egyetem  információs és tudásmenedzsment tanszék vezetője (2005–2006), a Szegedi Tudományegyetem könyvtár- és humán információtudományi tanszék vezetője (2007–2011). Az Információs Társadalom folyóirat főszerkesztője (2001–2006). Az információs társadalom elméleti és gyakorlati oldalának, az információpolitika és információstratégia kérdéseinek és az internetgazdaságnak a nemzetközileg is elismert kutatója és tudományszervezője. 2014 és 2016 között a kőszegi ISES vendégkutatója, a KRAFT-program egyik résztvevője. (Forrás: Wikipédia)

megosztás
hozzászólások
kapcsolódó hírek
korábbi híreink
riporter (1), túlsúlyos (3), Hotel Zenit (3), Amazon (3), családbarát (1), kisterseg (20), homoszexualis (1), bezárás (1), Jobbik (10), HUSZ (7), bíróság (8), munkanelkuli (2), repülőtér (20), Tour de Hongrie (1), gyógyfürdő (5), Hévíz SK női kézilabda csapata (1), migráns (3), olimpia (151), mobil (2), Eurostat (1), munkahely (8), marko peter (22), csapadék (1), ruha (2), rádió (1), hó (4), Semmelweis (1), Semmelweis Egyetem (1), husvet (14), VOLT fesztival (7), rendőr (3), Gyarmati Noémi (1), Zala Megyei Közgyűlés (3), SzezOn bevásárló közösség (1), Use Unused (1), Cserszegtomaj (123), kollégium (1), Kardos Gábor (6), vívás (1), Hanse (2), karnevál (1), kenyér (7), szavazas (9), Balatoni Szövetség (3), gyógytó (1), Bringatanya (1), Csángó Zsuzsa (1), pollen (3), Fejér György Városi Könyvtár (51), közétkeztetés (4)