A magyarok többsége örülne a budapesti olimpiának

2016. szeptember 09.
A magyar lakosság 58 százaléka örülne, 62 százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát.

Nagyjából kétharmadnyi válaszadó (65%) szerint legalább ugyanolyan vagy magasabb színvonalon lennénk képesek a játékok megrendezésére, mint Rio de Janeiro - derül ki az Ipsos legfrissebb, a riói olimpiát követő első, az ország felnőtt népességét reprezentáló 1000 fős közvélemény-kutatásából.

A rendezés mellett közel kétszer annyian elkötelezettek, mint ahányan ellenzik (58%-31%) és a lakosság mindössze 11 százaléka bizonytalan a 2024-es olimpiarendezést illetően. Az is kiderül az Ipsos kutatásából, hogy a társadalom minden rétegében a támogatók vannak többségben. A diplomások körében több mint kétszeres, a húszas-harmincas korosztályban több mint két és félszeres az olimpia híveinek aránya az elutasítókéhoz képest.

 

 

Az életkor növekedésével csökken a pozitívan viszonyulók aránya és ezzel párhuzamosan nő a szkeptikusoké. Az iskolai végzettség emelkedésével egyre elterjedtebb az olimpia rendezésével való azonosulás és csökken a bizonytalanság.
A fővárosiak valamelyest megosztottabbak a rendezést illetően, mint a vidékiek (54%-39% illetve 59%--30%). További jellegzetesség, hogy a társadalom kedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévő rétegei, a nyugdíjasok és az alacsony iskolázottságúak körében lassan ugyan, de csökken a bizonytalanság. Míg decemberben az előbbieknek 21, utóbbiaknak 20 százaléka volt bizonytalan, ma ez az arány 17 és 15 százalék.

 

 

A felmérés arra is rámutatott, hogy a magyar társadalom közel kétharmada szerint legalább olyan (38%) vagy magasabb színvonalú (27%) olimpiát rendeznénk, mint idén Rio de Janeiro. A fiatalok nem csak a legelkötelezettebbek, hanem a legoptimistábbak is: 72 százalékuk szerint legalább a rióival azonos nívójú olimpia megrendezésére lenne képes Magyarország.

Összességében elmondható, hogy a 2015 decemberében mért eredményekhez képest jelentős elmozdulás nem érzékelhető, a magyar lakosság többsége alapvetően pozitívan viszonyul a 2024-es játékok megrendezéséhez.

megosztás
hozzászólások
Torsa Dániel (1), nyaralas (12), jótékonyság (3), Márton nap (1), gyógytó (1), Varga Terézia (1), tavaszi szél vizet áraszt (1), munkaviszony (1), konyha (1), szépségápolás (8), sárkányrepülő (1), Fenyves allé (1), viz (1), macska (1), autó (3), kerekpar (27), bank (7), hosegriado (7), szolárium (1), Mándó Zsuzsanna (1), antsz (15), Helikoni ünnepség (4), repülő (3), Hévíz (1219), Benkő Lívia (1), Füzes Eszter (1), Berecz András (1), kutatas (81), voroskereszt (24), VÉDA (1), Semmelweis (2), vallás (1), Manninger Jenő (384), aranyérem (1), Baptista Szeretetszolgálat (1), Szeiler Stúdió (32), tanulmány (11), trianon (2), pápa (1), Rózsakert étterem Hévíz (1), Balatoni Kör (2), VOLT fesztival (7), egynapos sebészet (1), környezetvédelem (2), holdfogyatkozás (1), zene (23), Bibó Gimnázium (1), vb (8), Suba Alexandra (1), Pappné Beke Judit (1)