„A magyar betegek jobban igénylik a törődést”

2012. január 25.
Dr. Kurth Géza a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. A osztályának a főorvosa, reumatológus. Huszonnyolcadik éve dolgozik a hévízi kórházban, akkor az állami gyógyfürdők kórházaként működött egyetemi klinikai szintű munkával.

1995-ben, az elsők között szerzett szakvizsgát.
A hévízi kórház volt az első munkahelye, az egyetem elvégzése után egyből ide jött, jól beszél németül és angolul, ezért is választotta Hévizet. Szükség is van a nyelvtudásra, ugyanis 1974 óta az osztrák baleset-biztosító társaság betegeit kezelik Hévízen, az A osztályon március és október között tíz háromhetes turnusban. Évente 200-220 osztrák beteget kezelnek itt. Elmondható, hogy a magyar betegek talán jobban igénylik a törődést, lelkileg megviseltebbek, bár embere válogatja.
Dr. Kurth Géza elárulta, hogy mindig is vonzotta a vendéglátás, a turizmus, ez a terület pedig jól összekapcsolódik az egészségüggyel és a nyelvekkel. Hévízre a gyógytó, a gyógyiszap, a tradicionális kezelések miatt jönnek, egyedülálló ez a lehetőség a betegeknek – ezt mindig szem előtt kell tartani. A főorvos elmondta azt is: nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni a korai rehabilitációra, hogy minél hamarabb visszatérhessenek a páciensek a munkába. Büszke arra, hogy az izlandi kórházban ő állította be a súlyfürdő készüléket.

megosztás
hozzászólások
Oláh Péter (2), sport (1085), vallás (1), vívás (1), Csöre Gyula (1), Tata (1), Tarkarét Biofarm (1), Cséby Géza (5), pannon egyetem (12), étel (3), gyógyfürdő (6), DK (13), cselgáncs (1), büntetés (3), recept (178), Balatoni Hajózási Zrt (4), nagyméret (1), Vaszily Zsolt (3), Barista bajnokság (2), Balatoni Szövetség (3), szallas (39), Berecz András (1), Babos Lajos (1), pünkösdi regatta (5), Jemen (1), Radnóti Miklós (1), karrier (1), Rtime (5), Helikoni ünnepség (4), Don (1), Keszthelyi Yacht Kikötő (50), voroskereszt (24), Horváth Lászlóné (1), Egészségfejlesztési Iroda (1), Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt (18), Golfclub Imperial Balaton (2), Hosszú Katinka (2), Cseh László (1), Varga Terézia (1), újszülött (1), Kastély kávézó (1), georgikon dse (7), életveszély (1), paralimpia (4), kalendarium (831), Centrál Színház (1), Lel Ki Főzde (1), Básti Juli (1), Magyar Államkincstár (2), Bartha Gábor (34)