A költészet napja - Költőtalálkozó és emlékestek Zalában

2013. április 10.
A költészet napján nemzetközi költőtalálkozót szerveznek Zala megyében, az irodalmi összeállításokban kortárs és klasszikus költők megzenésített verseit adják elő és megemlékeznek a 100 éve született Weöres Sándorról, valamint a 70 éve elhunyt Rejtő Jenőről.

Keszthelyen a Balaton Színházban szerdán ünneplik a költészet napját, ez alkalomból Piszkos Fred közbelép címmel Rejtő Jenő (1905-1943) életéről, örömeiről és szenvedései tart előadást Csányi Zoltán. Az író kalandos és ellentmondásos életútjával mindeddig keveset foglalkozott a művelődési ház. Rejtő Jenő élete során bejárta Európát, Észak-Afrikát, amely bizonyára érdekelni fogja az embereket - indokolta a témaválasztás Csengei Ágota, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója.

Zalaegerszegen a József Attila városi könyvtárban Vers-elő címmel április 11-én, a költészet napján rendezik a kortárs költészetet hetek óta népszerűsítő programsorozat záró rendezvényét. A diákok az Énekmondó Együttes tagjainak és a Pannon Tükör című folyóirat szerkesztőinek ajánlása alapján több száz költemény közül választottak. Heteken át fogalakoztak a versekkel, a tanáraikkal közösen értelmezték a költeményeket és közben megtanultak a sorok között is olvasni - mondta el Kelemen Gyula.
A záróünnepségen a versmondó verseny hat résztvevőjének előadásában többek között Utassy József, Péntek Imre, Halász Albert és Karáth Anita versei hangzanak el, az Énekmondó Együttes műsorában pedig a kortárs költők mellett József Attila és Weöres Sándor (1913-1989) megzenésített versei is szerepelnek. A száz éve született költő tiszteletére Hévízen, a városi könyvtárban a Játékszín Társulat előadását láthatja ugyancsak csütörtökön a közönség.

Vonyarcvashegyen József Attila szobrának megkoszorúzását követően a nemzetközi költőtalálkozó résztvevőivel ismerkedhet április 11-én a közönség. Az író-olvasó találkozón bemutatják a Keszthely környéki lengyel, svéd és török költők verseiből összeállított antológiát és Sall László verseskötetét. A szerző a könyvből befolyt összeggel a hátrányos helyzetben élő erdélyi költőtársait kívánja támogatni - mondta el Illés Major Julianna igazgató.

Nagykanizsán a Kávészünet Zenekar pénteken ad költészet napi koncertet a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Az irodalmi összeállításban ismert és kevésbé ismert, klasszikus és kortárs költők megzenésített versei csendülnek fel.
A költészet napját József Attila születésnapjának emlékére 1964 óta minden évben április 11-én ünneplik Magyarországon.

megosztás
hozzászólások
Szent István ünnepe (3), testkezelés (2), magyar (1), áruház (1), lotus (1), Csokonai társaság (1), gyenesdias (213), jövőkutatás (1), uszoda (9), fogorvos (5), vallás (1), Cserszegi fűszeres (1), képviselő-testület (37), Kovács Beatrix (1), posta (1), Street Festival Keszthely (1), Szabó Ilona (1), Gulyás Orsolya (2), íjászverseny (1), tispol (3), sztár (2), örömszerző pillanatok (17), Palinkas Robert (83), Cseh László (1), minisztérium (7), alkalmassági (1), Balatoni Hajózási Zrt (4), Anna-bál (2), felmondás (1), Hanse (2), orvos (23), DJ Gerysson (1), verseny (2), rendőr (3), Sáringer-Kenyeres Tamás (5), kutatas (81), Libás (2), szüret (4), Csöre Gyula (1), vuz kft (17), hó (4), Révai Gábor (1), koktél (1), Rigo Csaba (36), footgolf (1), táska (1), Lidl (1), angus marha (1), halottak napja (1), GESZ (11)