A keszthelyi Kristály Dental nyerte az Év magánrendelője 2015 közönségdíját

2015. június 11.
Az elmúlt évben nőtt a magánrendeléseken megforduló magyarok aránya, ami a magánpraxisok szolgáltatásainak bővülésével is összefügg. Az állami egészségügy és a magánszféra egyaránt szolgálhatja a betegek javát és tiszta keretek között kölcsönös hasznot teremtve működhetnek – derült ki az Év magánrendelője díj átadóján. Az idén második alkalommal átadott elismerésről a páciensek szavazatai mellett szakmai zsűri döntött. A közönségszavazást az egyéni praxisok kategóriájában a keszthelyi Kristály Dental Esztétikai Fogászat nyerte.



Az állami egészségügy alulfinanszírozottsága és az orvoshiány következtében egyre inkább a magánszféra kínál megoldást azokra a helyzetekre, amelyekre a közegészségügy nem képes. A HáziPatika.com friss felméréséből kiderült, hogy az elmúlt egy évben orvoshoz forduló magyarok csaknem fele járt valamilyen magánrendelésen. A legnagyobb online egészségügyi magazin által idén második alkalommal szervezett Év magánrendelője szavazás célja az volt, hogy segítsen eligazodni a magán egészségügyi intézmények között, releváns információt nyújtva a betegeknek a választáshoz.

 

„Az egészségügyi magánpraxisok részaránya és szolgáltatási spektruma átalakul: ma már nemcsak a klasszikusnak számító magánrendelői – nőgyógyászati, fogászati – szolgáltatások népszerűek, hanem szinte minden területen elérhető minőségi privát egészségügyi szolgáltatás, a diabetológiától az endokrinológiáig” – mondta el a díjátadón Prof. Kaló Zoltán, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője, a zsűri tagja.

 

Állami és/vagy magán?

Bár az állami és magánegészségügyet sokszor szembeállítják egymással, számos területen nagyon hasznos együttműködések jöhetnek létre a két szféra között.

„Az egészségügyi magánvállalkozás célja az üzleti haszon, az állami egészségügy célja a társadalmi haszon megtermelése. Mindkét modell szolgálhatja a betegek javát és számos pozitív példa igazolja, hogy tiszta keretek között együtt is jól, kölcsönös hasznot teremtve működhetnek” - nyilatkozta Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR-igazgatója, a zsűri tagja.

Az Év magánrendelője

Az „Év magánrendelője” közönségdíjakat és a szakmai díjakat egyéni, csoportos és egynapos fekvőbeteg-ellátás kategóriákban osztották ki. Fődíjjal ismerték el a közönségszavazás és a zsűri értékelése alapján abszolút győztes teljesítményét, valamint különdíjat vehetett át a legtöbb közönségszavazatot kapott pályázó.

Az egyéni praxisok között a keszthelyi Kristály Dental nyerte meg a közönségszavazást. „Ahogy a mottónk is elárulja: félelemmentes fogászat vagyunk. Úgy érzem, ez a díj nemcsak engem illet, hanem betegeimet is, akik minden alkalommal bebizonyítják, hogy bíznak bennem, és nem félnek a fogásztati kezeléstől. Ezúton is köszönöm nekik ezt a bizalmat és a szavazatokat!” – mondta dr. Kovács Béla, a Kristály Dental Esztétikai Fogászat fogszakorvosa.

„A kezdeményezéssel az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a minőség fontosságára és jelenlétére a hazai magán egészségügyi szektorban - mondta el Kulcsár Hajnal, a HáziPatika.com főszerkesztője, a zsűri elnöke. Annak érdekében, hogy tovább segítsük a betegek tájékozódását, létrehoztuk az ország legnagyobb adatbázisára épült orvoskereső szolgáltatását (www.hazipatika.com/orvoskereso). Az adatbázisban már több mint 5000 orvos szolgáltatásaira és 200 szakterületre lehet keresni és időpontot foglalni” – tette hozzá a főszerkesztő.

A díjakat ünnepélyes keretek között, 2015. június 11-én adták át a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty termében.

Az Év Magánrendelője 2015 pályázat díjazottjai:

Az összesített verseny győztese, az „Év Magánrendelője 2015” cím birtokosa:
Budai Oltóközpont és Magánorvosi Centrum, Budapest

Különdíjban részesült, a legtöbb közönségszavazatot kapta:
Istenhegyi Géndiagnosztikai, Nőgyógyászati és Családtervezési Centrum, Budapest

Szakmai elismerésben részesült a zsűri szempontjai alapján:
Egyéni praxisok: VP-Med Egészségcentrum és Oktatási Központ, Budapest
Csoportpraxisok: Vanderlich Egészségcentrum, Veszprém
Egynapos és fekvőbeteg-ellátást végző intézmények: Virányos Klinika, Budapest

Közönségdíjban részesült:
Egyéni Praxisok: Kristály Dental Esztétikai Fogászat, Keszthely
Csoportpraxisok: MindentMent Fogászati Rendelő, Budapest
Egynapos és fekvőbeteg-ellátást végző intézmények: Medicenter Szakorvosi Intézet, Szeged

Az eredmények részletesen itt tekinthetők meg: www.azevmaganrendeloje.hu

A szakmai díjak odaítéléséről öttagú szakmai zsűri döntött:

• Prof. Kaló Zoltán, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője,
• Dr. Papp Zoltán, szülész-nőgyógyász szakorvos, klinikai genetikus, egészségügyi menedzser,
• Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója,
• Zöldi Péter, közgazdász, egészségügyi menedzser, a weborvos.hu ügyvezető igazgatója, az Orvosok Lapja lapmenedzsere,
• Kulcsár Hajnal, a HáziPatika.com főszerkesztője, a Central Digitális Média Kft. munkatársa.

 

megosztás
hozzászólások
Bock Bisztró Balaton (16), Bányai László (2), Divinyi Tamás (4), Keszthelyi Táncpanoráma (7), Balatoni Limnológiai Intézet (1), online (1), alapítvány (2), választás (46), operatőr (1), Szabó Ilona (1), női gombolkodó (5), ARC (1), Fenyves allé (1), zivatar (1), ZalaSprings Golf Resort (2), sütemény (1), Krepsz-Kapai Bernadett (1), Apák napja (1), kisterseg (20), verklifesztivál (3), Rúzsa Magdi (1), szűrés (1), baleset (169), étel (3), KDNP (1), kutyás strand (4), sztárportré (3), Reischl-sörház (1), dohany (15), gépjármű (1), Víz, Zene, Virág Fesztivál (1), hullámmasszázs (1), Kehidakustány (1), Lisa (35), ipsos (1), Ékszertáska (2), videó (1), Gelencsér Kálmán (2), Max (83), földrengés (2), Mikulás (8), korcsolya (4), karrier (1), marko peter (22), Gelencsér Dental (3), Spa Hévíz (3), vitorlásverseny (30), Telecom (2), EU (14), fájdalomambulancia (2)