A gyermek szeme láttára verte feleségét a zalai férfi

2013. november 15.
A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytatott súlyos testi sértés bűntett kísérlet, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy zalai férfi ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a 43 éves férfi otthonukban rendszeresen bántalmazta feleségét, amely cselekményekre többször a kiskorú gyermekük jelenlétében került sor. Ez történt 2012. július 4-én 17 óra körüli időben is, amikor a férj a kisgyermek szeme láttára több alkalommal, ököllel ütötte meg a sértettet. A bántalmazás olyan mértékű volt, hogy az ügyben kirendelt szakértői vélemény szerint a nőnek súlyos sérülései keletkezhettek volna. Mivel a veréseket a kisgyermek rendszeresen látta, ezzel őt a terhelt az erkölcsi fejlődésében veszélyeztette. H. Sándor Bálintot az általa elkövetett bűncselekmények miatt a siófoki nyomozók – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A Siófoki Rendőrkapitányság az eljárást 2013. november hónapban befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Siófoki Járási Ügyészség részére.
Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
Tour de Hongrie (2), olimpia (152), pedagógus (6), születés (16), Csokonai társaság (1), magyar (1), vitorlázás (37), túlsúlyos (3), Rejuvena (19), Golden Globe (3), recept (178), punkosdi regatta (9), Burucs Szabolcs (2), Hotel Zenit (3), Varga Terézia (1), párbajtőr (1), telihold (1), kozlekedes (8), unicef (1), korcsolya (4), dinnye (1), Owaimer Aisha (1), ellazulás (1), menza (2), LMP (4), jóga (1), Manninger Jenő (384), belfold (1440), szűrés (1), Don (1), hullámmasszázs (1), vallás (1), Zala Volán (1), debrecen uszo eb (16), Gyertyánági Endre (1), Mikulás (8), gyermekszám (1), facebook (15), keszthelyi nyari jatekok (55), Koósz Attila (1), Biró Lajos (1), Halott pénz (1), Czigány Sándor (2), Donkó Imre (1), Év szállása (1), Silver fitness (1), labdarugas (25), szavazas (9), EU (14), diakhitel (7)