A diplomás anyák előbb vállalnak második gyermeket, mint az érettségizettek

2012. december 02.
Az első szülés után a diplomás nők előbb vállalnak második gyermeket, mint az érettségizettek, utóbbiakat az általános iskolai végzettségűek is megelőzik e tekintetben - számolt be kutatásainak eredményeiről Bartus Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének egyetemi docense és igazgató-helyettese.

Az egyetemi docens arról is beszélt, hogy a magasabb iskolai végzettségűek hosszú ideig várnak az első gyermekre, viszont a második gyereknél igyekeznek behozni a kiesett időt. Így hasonlóan keveset várnak az első és a második gyermek megszületése között, mint az általános iskolai végzettségűek, szemben az érettségizettekkel - tette hozzá.
Mint mondta, a diplomás nőknek bizonyos korosztályban kevéssel ugyan, de több gyermekük van, mint az érettségivel rendelkező társaiknak, s így szerinte nem feltétlenül igaz az a sztereotípia, miszerint a diplomás nők a gyerekvállalás helyett egyértelműen a karriert választják.
Bartus Tamás kitért arra, hogy a diplomás nők közül sokan akadnak, akik az első gyermeket sem vállalják, ez azonban nem feltétlenül csak azzal van összefüggésben, hogy a karriert előnyben részesítik a gyermekvállalással szemben, hanem azzal is, hogy a fiatalabb korosztályok körében több nő szerzett diplomát, mint férfi, márpedig a párválasztás során a legtöbb ember arra törekszik, hogy párja hasonló végzettséggel rendelkezzen.
Közlése szerint az 1966 és 1975 között született diplomások a harmadik gyermek vállalására is fogékonyabbak, mint a hasonló évben született középfokú végzettségűek. A három vagy több gyermek vállalása leginkább a vallásos családokra jellemző, a korábbi kutatások szerint pedig a diplomások között nagyobb a vallásosok aránya, mint az érettségizettek körében - jegyezte meg.
Hozzátette: az Életünk fordulópontjai elnevezésű program keretében 2001-ben 16 ezer 18 és 74 év közötti ember körében végeztek reprezentatív felvételt. A kérdezetteket 2004-ben és 2008-ban is felkeresték. mti

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
igazgató (1), Gál Lajos (9), Barista bajnokság (2), Bródy János (1), Hévíz SK női kézilabda csapata (1), Bradley Cooper (1), gasztronómia (5), Reischl-sörház (1), Palya Bea (1), Tóth Xénia (6), Pápai Gábor (6), ajánló (1148), Max (83), keresztény (2), husvet (14), Kapolcs (1), Hírek képekben (10), Rúzsa Magdi (1), DRV Zrt. (3), punkosdi regatta (9), Tóth Csaba (3), Use Unused (1), fejlesztés (12), KDNP (1), daganat (6), szuperhold (1), Balaton-part (10), levendula (2), bíróság (8), garázsvásár (1), kutyás strand (5), Bezerics (1), kutatók éjszakája (1), Vatikán (1), Saul fia (7), vízimentő (5), internet (20), hévízi kifolyó (3), Lisa (35), vízilabda (2), Somogyi Zoltán (4), VeszprémFest (1), Nagy Angelika (1), áramszünet (3), születés (16), étel (3), dohany (15), turisztika (94), újszülött (1), média (1)