Milyen egyházi ruhákba jártak elődeink? Kiderül a Babamúzeumban

2009. augusztus 04.
Tízesztendős a keszthelyi Babamúzeum, ahol új kiállítás nyílt egyháztörténeti témában. Több mint 100 viseletet nézhetnek meg a látogatók. Különleges darabok is helyet kaptak a tárlaton – tudtuk meg Török Tibortól, a múzeum vezetőjétől.
A papoktól a pápákig minden szükséges ruhadarab megtekinthető itt, a világon egyedülálló kiállításra számíthat a betérő vendég.
Az első látogató 1999-ben pünkösd napján lépett be Közép-Európa legnagyobb babamúzeumába. A kerámia- és porcelánfejű, -kezű és -lábú babákat textiltestek fogják össze.
A történelmi Magyarország népviseleteit, iparos- és polgáröltözeteit csaknem félezer baba prezentálja. Két külön vitrinbe került a mintegy 120 figurából álló erdélyi gyűjtemény. A múzeum létrehozására leginkább az ösztökélte Török Tibort és fiát, hogy megismertessék a látogatókat a magyar nép – a világon egyedülállóan szép – népművészetével.
A felújított 200 éves épületben megláthatjuk nemcsak azt, hogy miben laktak és jártak őseink, hanem azt is, hogy mivel közlekedtek a Balatonon.
Török Tibor elmondta azt is, hogy érdekes színfoltja lesz a városnak a játékmúzeum, ahol az 50-es, 60-as és 70-es évek kislány- és fiújátékszerei láthatók majd. A legérdekesebb játékokat már be is szerezte a vezető. 
megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
halál (42), Bóka István (1), állatorvos (1), Rúzsa Magdi (1), Udvaros Dorottya (1), fürdő (2), könyvbemutató (2), google (3), VÉDA (1), Cséby Géza (5), Platán étterem (1), Clemens Zsófia (1), építész (3), Joós Attila (1), repülőtér (20), festetics (22), magyar dal napja (8), vlog (4), skandinav lotto (81), cégtörlés (3), biztosítás (2), levendula (2), fájdalomambulancia (2), pollen (3), tartozás (1), ingatlan (12), labdarugas (25), diploma (4), jogsebész (9), Anna-bál (2), barista (1), Carbona (9), szabadsag (2), Cserszegi fűszeres (1), Palinkas Robert (80), Baptista Szeretetszolgálat (1), nap (2), ökölvívás (2), Keszthelyi Városvédő Egyesület (6), Amazon (3), hatos lottó (93), Magyar Turizmus Zrt (45), újév (6), lakás (3), világnap (1), debrecen uszo eb (16), meiszner kati (16), téligumi (1), efott (6), ötös lottó (101)