2573 km, 7 maraton, 6 félmaraton, 264 óra - Nevezz Európa leghosszabb futóversenyére

2015. május 12.
Megyénk több településén is lehetőség lesz ingyenesen futni, rekordkísérletben részt venni, borokat kóstolni vagy akár koncerteken bulizni.



A Nemzeti Bor Maraton több, mint egy futóverseny. A május 23-án Hajósról rajtoló esemény 11 napon át tartó, összesen 2573 kilométer hosszú futással köti össze hazánk mind a 22 borvidékének 102 települését.
Ezek közül szinte mindenhol megrendezik a Magyar Borászok Ünnepét is, amely során tematikus borkóstolókkal, helyi termelőkkel, szabadidős- és sportrendezvényekkel, kulturális és kézműves programokkal, kirakodó vásárral valamint több nagyobb városban Zséda, New Level Empire és FankaDeli koncertekkel is készülnek emlékezetessé tenni ezt az Európában egyedülálló kezdeményezést. A 2015 helyi termék éve programsorozat és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jóvoltából a résztvevőknek lehetőségük lesz megismerkedni többek között helyi termelőkkel és helyben előállított termékekkel, a Lochner Kft. betörésbiztos füstpajzs védelmi rendszerével, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal jóvoltából pedig a borhibákkal és a borbetegségekkel.

A szervezők szándéka továbbá, hogy megdöntsék a "Leghosszabb Maraton Váltó Világrekordját" is, amelyre minden érintett város és település delegálhat versenyzőket. A nagy érdeklődésre való tekintettel lehetőség nyílik arra is, hogy egy ingyenes futással
bárki csatlakozzon a rekordkísérlethez lakóhelyének közigazgatási határain belül.

A Nemzeti Bor Maraton távjain komoly versenyek zajlanak. A 103 szakasz között bárki talál számára megfelelő erőpróbát, az 5 kilométerestől a 48 kilométeres távig. Ezek között 7 maratoni és 6 félmaratoni versenyre, valamint 36 éjszakai megmérettetésre is lehet
nevezni 2015. május 18-ig egyénileg, illetve 3 vagy 5 fős csapatban (részletek itt: https://nemzetibormaraton.hu/jelentkezes-szakaszvalasztas).

A Nemzeti Bor Maraton minden indulója kap futómezt, befutóérmet, oklevelet, frissítést és egy üveg magyar bort arról a borvidékről, ahol a szakaszát teljesítette. Minden szakaszon díjazásban részesül a leggyorsabb időt futó férfi és nő, valamint csapat, emellett különdíjjal jutalmazzák az összes versenyző között a legfiatalabb és legidősebb indulót is.

Az első Nemzeti Bor Maraton az alábbi helyszíneket érinti 2015. május 23 és június 3 között: Hajós, Jánoshalma, Borota, Baja, Bátaszék, Dunaszekcső, Villány, Siklós, Pécs, Bonyhád, Szekszárd, Hőgyész, Gyönk, Paks, Cece, Simontornya, Enying, Siófok,
Kőröshegy, Balatonföldvár, Balatonboglár, Fonyód, Balatonkeresztúr, Zalakaros, Nagykanizsa, Letenye, Toronyszentmiklós, Lenti, Páka, Söjtör, Zalaegerszeg, Zalaszentgrót, Hévíz, Keszthely, Balatongyörök, Badacsonytomaj, Révfülöp, Balatonfüred, Lovas, Szentantalfa, Tapolca, Sümeg, Sárvár, Szombathely, Kőszeg, Sopron, Fertőrákos, Fertőd, Csorna, Győrújbarát, Pannonhalma, Kisbér, Bokod, Tata,
Dunaalmás, Lábatlan, Zsámbék, Biatorbágy, Budapest-Campona, Dömsöd, Kunszentmiklós, Solt, Kiskőrös, Imrehegy, Soltvadkert, Kecskemét, Cegléd, Pilis, Monor, Tápiószentmárton, Kóka, Hatvan, Gyöngyös, Verpelét, Eger, Bogács, Sály, Miskolc, Edelény, Ináncs, Abaújszántó, Sárospatak, Mád, Tokaj, Gesztely, Onga, Bükkaranyos, Mezőkövesd, Poroszló, Kisköre, Jászkisér, Jászberény, Újszász, Szolnok, Tiszakürt, Csongrád, Hódmezővásárhely, Szeged, Mórahalom, Ásotthalom, Pusztamérges, Kiskunhalas.

megosztás
hozzászólások
shotokan karate (3), kovács (1), Keszthelyi Városvédő Egyesület (6), himnusz (1), gyógyszertár (1), triatlon (13), Kvarda Attila (25), ruha (2), reklám (1), MTI (595), regatta (2), ló (1), mav (25), hullámmasszázs (1), Centrál Színház (1), szakma (1), Télikert (5), Oroszlán Zsolt (2), autizmus (2), vasárnapi nyitvatartás (1), Tóth Levente (2), Fodor Márk (8), hó (4), áramszünet (3), cukorbetegség (2), voroskereszt (24), állatkínzás (2), Gelencsér Kálmán (2), test (1), diakhitel (7), alapítvány (2), DRV Zrt. (3), Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (136), vízilabda (2), katona (1), Ifi Ferenc (1), vonyarcvashegy (158), szerelem (1), kiállítás (16), Kardos Gábor (6), medve (1), sütemény (1), Széll Tamás (1), baleset (169), Németh József (1), Liszkay (2), Golgota Baptista Gyülekezet (1), Intersport (1), Halott pénz (1), spinning (2)