2010. május 19.
Az LMP támogatja a Jobbik arra vonatkozó kezdeményezését, hogy Nemzeti együttműködés a Kárpát-medencében címmel politikai vitanapot tartson az Országgyűlés június 4-én, a trianoni szerződés aláírásának kilencvenedik évfordulóján.
Schiffer András, az LMP frakcióvezetője az MTI-nek elmondta: képviselőcsoportjuk kedden döntött a kezdeményezés támogatásáról és azok az LMP-s képviselők, akik a frakcióülésen jelen voltak, már alá is írták az ívet. Közlése szerint egyrészt az ellenzéki jogok erősítésének szándéka vezérelte őket döntésükben: ha bármely ellenzéki frakció egységes álláspontot képviselve politikai vitanap megtartását szorgalmazza, azt ők támogatni akarják. mti