ruzsics ferenc
 |
2011. szeptember 07.
A Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesülete már ötödik éve szervezi meg Keszthelyen a rendezvényt a „Nyárbúcsúztató” vagy „Szezonhosszabbító” Harmonikások zenéjével, hagyományos szüreti felvonulással és az ünnepség jellegéhez kapcsolódó népi kulturális programmal. |
|
2011. szeptember 07.
Jubileumi díszoklevelét vehette át több keszthelyi tanár és tanító, akik 50, 60 illetve 65 éve szerezték meg pedagógusi diplomájukat. A városháza dísztermében rendezett ünnepségen pályakezdő pedagógusok is esküt tettek. |
|
2011. szeptember 06.
Keszthely, a Balaton fővárosa eddig is ismert volt kulturális sokszínűségéről. Ezúttal azonban nemzetközi szintű, egyedülálló komolyzenei programsorozat várta augusztus elején a komolyzene szerelmeseit. A Keszthely-Klassz fesztivál és mesterkurzus megálmodója és vezetője a keszthelyi születésű énekesnő, Bálint NatáLia, aki lapunknak elmondta: „Igazi sikereket könyvelhettünk el. A vendégművészek örömmel érkeztek a szülővárosomba, amelyről sokat meséltem már nekik.” |
|
2011. szeptember 06.
Számos híres előadó fellépésével rendezték meg augusztusban a Keszthely-Klassz Fesztivált és Mesterkurzust Keszthelyen. |
 |
2011. szeptember 04.
Keszthely Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala polgármesteri kabinete pályázatot hirdet Imázs- és reklámfilm, Keszthely címmel. |
 |
2011. szeptember 01.
Tájékoztatom Keszthely Város Lakosságát, hogy Vozár Péterné, a 4. számú választókerület képviselője 2011. szeptember 6-án (kedden) 19.00 órakor a Helyőrségi Művelődési Otthonban (HEMO-ban) (8360 Keszthely, Kossuth L. u. 69. emeleti terem) “Belvárosi beszélgetések” címmel rendezvényt tart. |
 |
2011. augusztus 24.
Augusztus 21-én kezdődött és lapunk megjelenésének idején is tart az a nyolcnapos nemzetközi sakkverseny, amely immár 30. alkalommal zajlik Keszthelyen.
Szalai István sportköri elnök elmondta: érkeztek sakkozók egyebek mellett Debrecenből, Budapestről és Szombathelyről. |
 |
2011. augusztus 23.
Augusztus 20-án reggel nyolc óra után rajtolt el Mányoki Attila úszó a keszthelyi Phoenix Marinából Balatonederics irányába, majd az edericsi Afrika-múzeum magasságában jobbra fordult, és beúszott a Balaton közepe felé, Somogy és Zala megye határához, ezután pedig elúszott a Zala folyó torkolatáig, ahol visszafordult Keszthely felé. |
 |
2011. augusztus 20.
Augusztus 20-án, szombaton immár hagyományosan Szent István-napi városi ünnepséget rendeztek Keszthelyen. A programsorozat fél 9-kor ünnepi szentmisével kezdődött a Fő téri Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban, majd fél 10-től a Helikon parkban, a székelykapunál folytatódott, ahol ünnepi köszöntők következtek. |
|
2011. augusztus 19.
Augusztus 20-án Mányoki Attila körbeússza Zala megye balatoni területének határait. Az úszó reggel 8 órakor rajtol el a keszthelyi Phoenix Marinából, Balatonederics irányába. |
|
2011. augusztus 09.
Lassan a fél évhez közeledik a Fő téri rekonstrukció, azonban nem várt akadályok nehezítik a munkálatokat. A polgármester reméli, hatékonyabb szervezéssel tartani tudják a határidőket, és az időjárás is kedvező lesz. |
|
2011. augusztus 09.
Lassan a fél évhez közeledik a Fő téri rekonstrukció, azonban nem várt akadályok nehezítik a munkálatokat. A polgármester reméli, hatékonyabb szervezéssel tartani tudják a határidőket, és az időjárás is kedvező lesz. |
 |
2011. augusztus 05.
Ha a balatoniak megfelelő fejlesztési programjavaslatot állítanak össze a tó körüli biciklikörútra vonatkozóan, akkor lehetőség van arra, hogy kiemelt programként valósuljon meg állami, illetve uniós támogatással - közölte Bóka István, országgyűlési képviselő (Fidesz) a Balatoni Szövetség (BSZ) elnökségi ülésén pénteken Balatonlellén. |
 |
2011. augusztus 05.
A gyenesdiási Rádi Pincészet 2010-es évjáratú Cserszegtomaji Irsai Olivér bora lett idén Keszthely Város Bora. Ezt a XIX. Zalai Borcégér - Keszthelyi Borünnep ünnepélyes megnyitóján hirdette ki Ruzsics Ferenc polgármester. |
 |
2011. augusztus 04.
Ahogy a városlakók tapasztalhatták, a nyugati járdaszakasz térburkolata már épül, a szegélyek és térkövek lerakásán folyamatosan dolgoznak a kivitelezők. Várhatóan augusztus végére el is készül a Kossuth utca teljes hosszában, és a gyalogosok végre jó minőségű járdán közlekedhetnek a sétálóutca és a Sörház utca között. Emellett a tér más részein jelenleg is zajlik a közművek cseréje. |
 |
2011. július 24.
A nándorfehérvári diadal 555. évfordulójára emlékezett Keszthely városa július 22-én 17 órakor a Helikon parkban levő székely kapunál. |
 |
2011. július 07.
Százéves a Keszthelyi Városi Bíróság, ebből az alkalomból történeti kiállítást láthatnak az érdeklődők az intézményben. A tárlatot Ruzsics Ferenc polgármester nyitotta meg lapunk megjelenésekor. |
 |
2011. június 26.
Annak érdekében, hogy minél kevesebb kellemetlenséget okozzák a városlakóknak a szükséges, ám zajjal járó munkák, két éve zajkorlátozást vezettek be Keszthelyen. A sajnos azóta is tapasztalható szabálytalanságok visszaszorítása érdekében a kiszabható bírság növeléséről döntött a képviselőtestület. |
 |
2011. június 24.
Több önkormányzati rendelet módosításáról és saját munkatervéről is döntött, valamint beszámolókat tárgyalt meg a keszthelyi képviselő-testület júniusi soros ülésén. |
 |
2011. június 24.
Keszthely Város Önkormányzata pályázat útján bérbe adja a következő helyiségeket: |
|
|