Regionális képzési, foglalkoztatási hálózati együttműködések fejlesztése
NYDOP-2010-1.1.1.B
2010. május 21.
Kiíró: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Határidő: 2010. 07. 15.
Jelen pályázati felhívás célja, a Nyugat-dunántúli régió
versenyképességének megőrzése szempontjából kiemelt fontossággal bíró
együttműködések erősítése a gazdaság és felsőoktatás szereplői között,
ezáltal biztosítva a piacorientált és a régióban felhasználható szakmai
tudást. Ennek fontos elemei a közös humánerőforrás fejlesztés, valamint az
innovációt és magas hozzáadott értékű gazdasági tevékenységet elősegítő
szolgáltatások elindítása.
A1. Részcélok
a) A régió felsőoktatási intézményei, a vállalatok és a klaszterek
együttműködésére alapozott, piaci igényekhez alkalmazkodó gyakorlati
képzések kidolgozása és lebonyolítása
b) Regionális Felsőoktatás-fejlesztési Egyeztető Fórum nyomán már létrejött
együttműködések szervezeti és tartalmi megerősítése, a regionális gazdaság
képviselőivel partnerségben együttműködési projektek megvalósítása
A2. Rendelkezésre álló forrás
A kiírás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg a
2009-2010. évben 200 millió Ft.
Jelen kiírás támogatási forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és
a Magyar Köztársaság költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.
A3. Támogatható pályázatok várható száma
A támogatott pályázatok várható száma 5 db.
B. PÁLYÁZÓK KÖRE
Jelen kiírás keretében az alábbi szervezetek pályázhatnak
- Gazdasági társaságok (KSH 112, 113, 114, 211, 212) A pályázó gazdasági
társaságnak legalább egy teljes lezárt üzleti évvel kell rendelkeznie, a
számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 11. §-ban foglaltaknak megfelelően.
- Egyesületek (KSH 529)
- Alapítványok (KSH 561, 562, 569)
- Nonprofit gazdasági társaságok ( KSH 599)
- Köztestületek (541, 549)
A pályázat benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.
C.1.1. A.) önállóan támogatható tevékenység megvalósítása esetén önállóan
nem, konzorciumi partnerként pályázhatnak az alábbi szervezetek:
- Egyesületek (529)
- Alapítványok (561, 562, 569)
- Nonprofit gazdasági társaságok (599)
- Köztestületek (541, 549)
A.) önállóan támogatható tevékenység esetén a konzorcium tagjai között
legalább egy gazdasági társaság legyen.
C. A PÁLYÁZAT TARTALMA
C1. Támogatható tevékenységek köre
A pályázat keretében kizárólag a jelen pontban meghatározott
tevékenységekre lehet támogatást igényelni. Ezeken túlmenően semmilyen
egyéb tevékenység nem támogatható.
C.1.1 Önállóan támogatható tevékenységek
Támogatás igényelhető a következő tevékenységekre:
A) A gazdasági társaságok és felsőoktatási intézmények által vagy a
regionális klaszterek és felsőoktatási intézmények által közösen, a
régióban működő gazdasági társaságok igényeinek megfelelő:
A1.) az egyetemi képzési rendszerbe illeszkedő piacorientált gyakorlati
képzési és gyakornoki programok,
A2.) képzési projektek (KKV akadémia, tapasztalatcsere) kidolgozása és
lebonyolítása. (A gyakorlati képzés alatt szeminárium jellegű, gyakorlati
jeggyel végződő, pl. szimulációs képzés értendő.)
B) A gazdasági társaságokkal és a régióban működő felsőoktatási
intézményekkel közös képzési adminisztrációs és tananyag menedzsment
rendszer kialakítása, amely hozzájárul az A.) pontokban kidolgozott
tananyagok elérhetőségéhez és fejlesztéséhez, tananyag modulok
kialakításához. Emellett cél, hogy a rendszer bevezetésének tapasztalatai
dokumentálásra kerüljenek és jó megoldásokat közzé tegyék.
Egy pályázó az A.) és B.) támogatható tevékenységre is benyújthat
külön-külön pályázatot, egy pályázaton belül azonban nem pályázhat a két
tevékenységre.
D. PÉNZÜGYI FELTÉTELEK
D1. Támogatás formája
A pályázó működési támogatásának nem minősülő visszafizetési kötelezettség
nélküli végleges juttatásban (vissza nem térítendő támogatás) részesül.
D2. Támogatás mértéke
Az igényelhető támogatás mértéke az elszámolható költség maximum 80%-a.
D3. Támogatás összege
A jelen pályázat keretében igényelhető támogatás összege:
minimum maximum
NYDOP 5 millió Ft 50 millió Ft
D4. Az önerő mértéke
Jelen kiírás keretében megvalósítandó projektekhez minimálisan az
elszámolható költség 20%-ának megfelelő mértékű önerőt szükséges
biztosítani.
Az önrész összetételével kapcsolatos részletes előírásokat az Általános
Feltételek c. dokumentum D1 pontja tartalmazza.
D5. Előleg mértéke
Jelen kiírás keretében támogatott projektek esetében az igénybe vehető
maximális előleg mértéke a megítélt támogatás 25%-a.
Az előlegigényléssel kapcsolatos általános előírásokat az Általános
feltételek c. dokumentum D2. pontja tartalmazza.
E. ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK
Az általános adminisztratív információkat az Általános Feltételek c.
dokumentum H. pontja tartalmazza. Az alábbiakban kizárólag a jelen kiírásra
vonatkozó speciális feltételek kerülnek rögzítésre.
Jelen kiírásban egyfordulós, eljárásrendben, egyszakaszos bírálati folyamat
keretében történik a pályázatok elbírálása.
E1. A pályázatok benyújtásának helye és határideje
Felhívjuk a tisztelt pályázók figyelmét, hogy a pályázati kiírás és
dokumentumai esetén a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a változtatás jogát
fenntartja, ezért kérjük, hogy kövessék figyelemmel a http://www.nfu.hu
honlapon megjelenő közleményeket! A beadás előtt ellenőrizzék, hogy a
pályázati dokumentumokat a honlapon megadott sablonoknak megfelelően
állították össze, mert az ettől való (akár formai, akár tartalmi) eltérés
esetén a pályázat elutasításra kerülhet.
A pályázatok benyújtása 2010. április 30-tól- 2010. július 15-ig
lehetséges.
A pályázatot 3 példányban (1 eredeti és 2 másolat), valamint további 1
elektronikus példányban (CD/DVD lemezen .xdat formátumban rögzítve), zárt
csomagolásban, postai küldeményként vagy gyorspostai szállítás
igénybevételével a projekt megvalósítás helyszíne alapján meghatározott
régió közreműködő szervezetének alábbi címére kell beküldeni:
Nyugat-dunántúli Operatív Program Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési
Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
9700 Szombathely, Kőszegi u. 23.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a pályázatok személyes benyújtására nincs
lehetőség!
Kérjük, hogy a borítékon, csomagoláson és CD/DVD lemezen és tokján jól
láthatóan tüntesse fel a Pályázati Felhívás kódszámát a pályázó nevét és
címét, a felhívás nevét:
"Regionális képzési, foglalkoztatási hálózati együttműködések fejlesztése".
Kérjük, ellenőrizze a kitöltött adatokat, illetve győződjön meg a kitöltés
sikerességéről, az adathordozó épségéről!
Kérjük, ügyeljen rá, hogy a pályázat összefűzve, oldalszámozott
tartalomjegyzékkel és megszámozott oldalakkal kerüljön benyújtásra.
Kérjük, a pályázati dokumentáció előlapján jelölje "E"-vel az eredeti
példányt és "M"-mel a másolati példányokat. Az előlapokon szerepeljen a
pályázati kiírás kódja és a pályázat címe.
A nyomtatott és elektronikus formában benyújtott projekt adatlapban és a
csatolt mellékletekben található eltérés esetén a nyomtatott és cégszerűen
aláírt példány tekintendő hitelesnek, azzal, hogy a nyomtatott és az
elektronikus formájú projekt adatlap, és a csatolt mellékletek
megegyezőségéről a pályázó köteles gondoskodni.
A benyújtást követően a pályázat tartalmi elemeinek változtatására nincs
lehetőség. Az ilyen jellegű módosítási igények nem vehetők figyelembe.



















