Hazai és nemzetközi pályázati felhívások digitális tartalom előállító fiatal alkotóknak
2011. május 10. belfold, palyazat
A Magyar Tartalomipari Szövetség együttműködve társszervezeteivel, 2011. évben az online tartalmak előállítóinak világ, európai és hazai versenyein való megmérettetésére hívja meg a 30 év alatti magyar kreatív szakembereket.
eFestival Junior
World Summit Ifjúsági Díj
EUROPRIX Multimédia Díj
Amiért érdemes nevezni:
alkotása nemzetközi szinten is megmérettetődik
megismeri a nemzetközi színvonalat
előnyös szakmai előremenetele szempontjából
Az idén is három megmérettetési lehetőségre szeretnénk felhívni a tehetséges multimédia és digitális tartalmakat létrehozó fiatalok figyelmét:
1) eFestival Junior
A Magyar Tartalomipari Szövetség 2011-ben is versenyt hirdet „eFestival Junior” címmel a fiatal, 30 év alatti kreatív, tehetséges pályakezdő alkotók részére az immáron tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő, a hazai kreatív ipar kiváló digitális tartalomfejlesztési gyakorlatát bemutató eFestival verseny keretében.
A kezdeményezés célja, hogy az infokommunikációs piac tehetséges fiatal szakemberei lehetőséget kapjanak a bemutatkozásra, a szakmai megmérettetésre. Versenyre hívja mindazokat a kreatív, tehetséges fiatalokat, akik az online gazdaságba újonnan lépnek be valamilyen internetes, mobil megoldással, tartalommal, multimédia alkotással.
Az eFestival 8 kategóriájába nevező 30 év alatti fiatalok pályaműveit külön is értékeli a szakmai zsűri, és a nyerteseket „eFestival Junior” különdíjban részesíti.
Nevezni folyamatosan, de legkésőbb 2010. szeptember 25-ig lehet az Elektronikus Nevezési Lap kitöltésével.
Az „eFestival Junior” kezdeményezés már ez évben lehetőséget biztosít a következő évi nemzetközi versenyekre való felkészülésre is.
Bővebb információ: www.efestival.hu
2) World Summit Youth Award (WSYA)
A World Summit Ifjúsági Díj (World Summit Youth Award - WSYA) egy évente megrendezésre kerülő verseny és hálózat a 30 év alatti fiatalok számára, akik az internetet, a mobiltelefont vagy más digitális médiát használnak fel az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Célok (Millennium Development Goals – MDGs) megvalósítása érdekében.
A WSYA így egyrészt bemutatja a világnak a tehetséges fiatal e-tartalmak előállítóit, újságírókat és írókat, alkalmazás tervezőket, IT szakembereket, másrészt globálisan hozzájárul a szegénység leküzdéséhez, a környezet védelméhez, a tudás megosztásához és a fiatalok érvényesülésének elősegítéséhez.
A nevezési határidő: 2011. július 15.
A nemzetközi versenyre a nevezéseket online regisztráció keretében a következő hat kategóriában lehet benyújtani a www.youthaward.org honlapon:
1 Harcolj a szegénység, az éhség és a betegségek ellen!
2. Oktatást mindenkinek!
3. Hatalmat a nőknek!
4. Hozd létre a kultúrádat!
5. Legyél zöld!
6. Keresd az igazságot!
A pályázaton kategóriánként három nyertest és 2 második helyezettet választ ki a fiatal IKT szakértőkből álló zsűri, akik részt vehetnek WSYA díjátadó ünnepségen Skopjében, Makedóniában.
Bővebb információ:
www.youthaward.org
A Matisz World Summit Ifjúsági Díj oldalán
3) EUROPRIX Multimedia Awards
A 14. EUROPRIX Multimédia Díj Európa élenjáró innovatív és kreatív multimédia projektjeit díjazza, valamit a mögöttük álló fiatal tervezőket.
Idén Európa legtehetségesebb diákjai és fiatal szakemberei EUROPRIX 10 kategóriájában nyerhet díjat, valamint 3 különdíjra is pályázhatnak! Az EUROPRIX ingyenes regisztrációt biztosít az első alkalommal résztvevők számára!
A kreatív média területén tehetségüket felmutató nyertesek ingyenesen utazhatnak ki az EUROPRIX Multimédia Fesztiválra a UNESCO Design városába, Grazba, Ausztriába. (2010. november 10-12.)
A nevezési határidő: 2011. július 1.
A nevezés online regisztráció keretében történik. A nevezők és tavalyi nyertesek videói az EUROPRIX Youtube csatornáján érhetőek el.
Bővebb információ:
www.europrix.org
Matisz Europrix Multimédia Díj oldalán
A 3 digitális tartalmak előállító tehetséges fiataloknak szóló versenyről részletek a Matisz honlapján és Facebook oldalán találhatók.



















