Grundtvig látogatások és cserék – Egyéni ösztöndíjak tanulmányutakon vagy konferenciákon való részvételre

2010. július 14.

Pályázhatnak: felnőttoktatással foglalkozó szakemberek, felnőttoktatásba hosszabb-rövidebb kihagyás után visszatérők, felnőttoktatással kapcsolatos szakon végzett, vagy jelenleg is tanuló hallgatók, akik tanulmányaikból legalább két évet elvégeztek már, illetve mesterképzésre beiratkozott hallgatók Kiíró: Európai Bizottság Pályázatkezelő: Tempus Közalapítvány Beadási határidő: 2010. szeptember 15., november 12.

Az alprogram célja:
A felnőttoktatók szakmai (és nyelvi) fejlődése, valamint az intézmények közti együttműködés és tapasztalatcsere ösztönzése.

Támogatható tevékenységek:
A pályázattípus felnőtt tanulókkal foglalkozó tanárok, szakértők, tanácsadók, intézményvezetők továbbképzését teszi lehetővé konferencián való részvétel vagy egy külföldi felnőttoktatási intézményhez történő látogatás keretében.

Pályázati feltételek:
A tanulmányút legalább 1 naptól legfeljebb 12 hétig tarthat.
A pályázathoz a fogadó fél által kiadott fogadónyilatkozatot kell csatolni.
Tanulmányutakon, melyek alapja egy egyénileg kidolgozott munkaprogram, legfeljebb két fő vehet részt azonos időpontban azonos munkaprogrammal.
Meghatározott programmal rendelkező kurzusok esetén (pl.: konferenciák) adott kurzusra, azonos időpontban egy intézményből legfeljebb egy fő utazhat.
Felsőoktatási intézményekben dolgozó oktatók csak akkor pályázhatnak, ha kifejezetten a felnőttoktatás módszertanát kívánják tanulmányozni, és bizonyítottan folytatnak felnőttoktatói munkát a felsőoktatási képzésen kívül is. (Tehát pl. a diplomához vezető posztgraduális szinten történő oktatás nem minősül felnőttoktatásnak.)
A felnőttek számára nyelvet oktatók, lektorátusi nyelvtanárok vagy a közoktatásban dolgozó tanárok nem pályázhatnak szakmódszertani kurzuson való részvételre.
Egy személy legfeljebb 24 havonta kaphat Grundtvig felnőttoktatói mobilitás támogatást, de két támogatható minőségű, azonos pontszámú pályázat közül azt kell támogatni, amelyben a pályázó még nem részesült ilyen támogatásban, még akkor is, ha a 24 hónap már letelt a másik pályázó esetében.
Pályázatíró szemináriumon való részvételre benyújtott pályázatok nem támogathatók.
Egy pályázó a Grundtvig program különböző altípusaiban egyszerre csak abban az esetben adhat le több pályázatot, ha a kiutazások időtartamai nem esnek egybe, illetve minden kiutazás a magyarországi lakóhelytől kezdődik el.

Prioritások az adott évre vonatkozóan:
Prioritást élveznek a két hétnél hosszabb tanulmányút megvalósítására irányuló pályázatok.

A továbbképzés helyszíne lehet:
a 27 európai uniós tagország
a 3 EFTA ország (Norvégia, Izland, Lichtenstein)
Törökország

A támogatás mértéke:
Támogatás utazásra, kurzusdíjra, megélhetésre, egyéb költségekre (pl. nyelvi felkészülés) igényelhető. A támogatási összeg felső határa 2 hetes kiutazás esetén 2000 euro, 2 hétnél hosszabb kiutazás esetén 4000 euro.

A pályázás menete:
A pályázatokat Magyarországon a Tempus Közalapítványhoz, mint hazai nemzeti irodához kell benyújtani. A pályázatok bírálatát a nemzeti iroda által megbízott szakértők végzik, a nyertes pályázókkal a Tempus Közalapítvány köt szerződést, és a támogatás átutalását is a Tempus Közalapítvány végzi.
A pályázatok elkészítése egy internetes felület segítségével történik, a  pályázatok on-line és  nyomtatott verzióban is  beérkeznek.

A hivatalos pályázati dokumentumok teljes szövege a Tempus Közalapítvány honlapján (www.tka.hu) olvasható.

További információ:
Tempus Közalapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 31.
Infóvonal: (06 1) 237 13 20
E-mail: info@tpf.hu
Web: www.tka.hu





Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás

Erdély kapuja – a Partium
2012. február 07.
fotókiállítás

Előadás Bartók Béláról
2012. február 07.
előadás


Szavazás
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, amelyet 1989 óta ünneplünk. Önnek van-e ideje és igénye a kultúrára?
Igen, rendszeresen olvasok.
  14
Színházba járok.
  2
Múzeumokat keresünk fel.
  1
Moziba szeretünk menni.
  20
Nincs időm a kultúrára.
  7

Hirdetés