Ötmillió dolláros pert akasztott George Lucas a jedi névvel visszaélő cég nyakába

2010. augusztus 25.

Ötmillió dolláros pert akasztott George Lucas, a Star Wars atyja egy cég nyakába, amely gondolattal irányítható számítógépes alkalmazását a "jedi" névvel fémjelezte.

Az alperes Jedi Mind Inc. olyan vezeték nélküli headsetet kínál, amely az agyhullámok tudatos és nem tudatos szintjét is érzékelve lehetővé teszi, hogy a felhasználó számítógépes játékot irányítson vagy bizonyos szoftveralkalmazásokat futtasson pusztán a gondolataival.
A "Jedi Mind" kifejezés a Lucas alkotta Star Wars-filmsagából ismerős. A jedi lovagok egyik képességére utal, amellyel a gondolataik segítségével képesek erőszakmentesen megoldani konfliktusokat úgy, hogy megváltoztatják ellenfeleik szándékát.
A filmes által irányított LucasFilm produkciós cég 2009 májusában felszólította a Jedi Mind képviselőit, hogy álljanak el a névbitorlástól. A cég vezetője, Brent Fouch szinte nyomban ígéretet is tett erre, de Lucasék szerint azóta sem történt semmi, pedig tavaly szeptemberben tettek egy újabb kísérletet: peren kívüli rendezést ajánlottak a Jedi Mindnak.
A cég egyébként a Master Mind, a Jedi Mouse (gondolattal irányítható egér) és a Think Tac Toe elnevezésű termékeket forgalmazza.
A stúdió szerint a márkanév elorzása összezavarja a piaci érdekeltségeiket, károsítja üzleti érdekeiket és reputációjukat, ezért legkevesebb ötmillió dolláros (több mint egymilliárd forintos) kártérítést kértek keresetükben. mti





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás

Erdély kapuja – a Partium
2012. február 07.
fotókiállítás

Előadás Bartók Béláról
2012. február 07.
előadás


Szavazás
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, amelyet 1989 óta ünneplünk. Önnek van-e ideje és igénye a kultúrára?
Igen, rendszeresen olvasok.
  14
Színházba járok.
  2
Múzeumokat keresünk fel.
  1
Moziba szeretünk menni.
  20
Nincs időm a kultúrára.
  7

Hirdetés