Liszt és más finomságok
2011. október 25. balaton szinhaz, keszthely
Október 22-én ünnepeltük a XIX. század egyik legnagyobb zeneszerzője és minden idők leghíresebb zongoraművésze, Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulóját. Igaz, 2011 egészében Liszt-év, de ez a dátum a legfontosabb.
Éppen ezért erre a napra időzítette a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a Liszt Ferenc-rövidfilmpályázat ünnepélyes eredményhirdetését és a díjnyertes alkotások bemutatását. A szombat esti fő esemény, a nemzetközi Liszt-nap hazai fókuszpontja volt a Krisztus oratóriuma című Liszt Ferenc-mű előadása a fővárosi Szent István-bazilikában a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Nemzeti Énekkar és a Magyar Rádió Gyermekkórusa által. Éppen a minap hallottam, hogy Liszt azok között volt, akik elsőként lepték meg egész estés műsorral a közönséget egy-egy turné kapcsán. Ma sztárnak neveznénk őt, akár szupersztárnak is, aki megtölti a koncerttermeket, és elvarázsolja műsorával a nagyérdeműt.
Ének-zenei tanulmányaim során nem sikerült velem és osztálytársaimmal megkedveltetni a komolyzenét, púp volt a hátunkon egy-egy hosszadalmasra sikeredett darab meghallgatása, inkább figyeltük a könnyűzenei előadók munkásságát, kazettán cserélgettük a slágereket, a Poptarisznyából másoltuk át a zeneszámokat. Talán ha pletykákkal, érdekes hírekkel fűszerezte volna meg tanárunk az előadását, fogékonyabbak lettünk volna Liszt életművére. Tálalás kérdése az egész.
Az irodalomórákból is kimaradtak sorra Ady Endre sötétebb kávéházi estéi, pedig a valóságban sokkal szaftosabbak voltak a hírek, mint amit a tanárunk tárt elénk.
Szaftos hírekkel nem szolgálhatunk a héten, erre kiváló médiumok a bulváralkotások, ám arról mindenképpen olvashatnak, hogy ingyenes vetítésekkel várja a szünidős srácokat a Balaton Színház.
A Monitor legújabb száma letölthető itt!



















