Kiút a hétre
2011. július 05. ajánló, keszthely
Hazánk a harmadik helyen áll a válságot legsúlyosabban megszenvedő átalakuló országok között – olvasom az egyik hírportálon. Imádom a statisztikákat, különösen, ha magyarázat nélkül íródnak.
A hírben ez áll: a háztartások kétharmadát sújtotta a recesszió, ami húsz százalékkal haladja meg az átlagot. A leginkább érintettek a szegények, a középkorúak, kevésbé a 60 éven felüliek. Ez utóbbi még hihető is, a nyugdíjasok megtanultak ugyanis a jég hátán is megélni.
Van a szomszédunkban egy néni, ő a legjobb példája ennek. Ha csirke, akkor farhát és nyak, ha pedig zöldség, gyümölcs és péksütemény, a zárás előtti, már nem éppen friss áru a nyerő. A kedvenc olvasmányai között előkelő helyen szerepelnek az akciós újságok, bejelöli, mi, hol, mennyi, oszt és szoroz, majd a sétára és a jó levegőre fogva elindul a bevásárló körútra. 20-30 forintos kedvezmény boldogsággal tölti el. A minap újságokkal a szatyrában láttam a lépcsőházban. Kiderült, összegyűjti a felesleges lapokat, színes magazinokat, és elviszi a hulladékudvarba. Ásványvízre és egy olcsóbb jégkrémre futja belőle. Nem unatkozik, van teendője, van célja így 70 felett is. Lenne mit tanulniuk a fiataloknak.
Visszatérve a felméréshez, kiderül: a fiatalok boldogtalanabbak, mint öt éve voltak. Nagyon gyenge a jövőbe vetett hitük.
A válság a fejekbe vándorolt, mindent a recesszióra fogunk, mert nincs munka, megélhetés, lehetőség, oda a jókedv, alkoholba öljük bánatunkat.
Rossz leírni ezeket a sorokat, ugyanis hiszem, sejtem, érzem: a válságból a haladás, az apró célok vezetnek ki, nem pedig a keserűség. Sokkal fárasztóbb rosszkedvűnek lenni, mint boldognak. Jó, jó, nem azt várom, hogy örüljünk például a Fő tér lezárásának, de fogjuk fel úgy a problémát, mint egy lehetőséget. Valamit valamiért.
A Monitor aktuális száma letölthető itt!



















