Így is lehet a Balatont figyelni

2010. augusztus 31.

Különleges felszereltségű repülőgéppel érkeztek Magyarországra brit kutatók, hogy helyi szakemberekkel együttműködve feltérképezzék a balatoni nádasokat és a part menti növényzetet.

A pásztázó lézerrel és speciális kamerával végzett mérések kiemelkedő jelentőségűek a vizek műholdas megfigyelésében, ugyanis az alkalmazott technológiákat a világban együttesen még nagyon kevés helyen használták, Magyarországon pedig még egyáltalán nem végeztek ilyesmit.
 
A lézeres eljárás vagy más néven LIDAR (Light Detection And Ranging) technológia másodpercenként több tízezerszer méri a repülő és a földfelszín közötti távolságot, ami a gép helyzetének ismeretében nagyon részletesen és pontosan kirajzolhatóvá teszi a felmért terület domborzatát és a növényzet magasságát. Az úgynevezett hiperspektrális kamera pedig a színek numerikus vizsgálatán keresztül, a növényzet által visszavert sugarak hullámhosszát mérve különböző felszínborítási típusok elkülönítését teszi lehetővé. Segítségével feltérképezhető a parti növényfajok elterjedése, és lehatárolhatók az ép és pusztuló nádasok.
A felmérés jelentőségét az adja, hogy a két módszerrel egyszerre világszerte is kevés mérés történt, de Magyarországon még egyáltalán nem végeztek ilyesmit. A pásztázó lézert építőipari beruházások előkészítésénél ugyan máshol is használják hazánkban, de kutatási célú alkalmazása eddig csak kis területen, teszt jelleggel történet, természettudományos célú hiperspektrális felmérés pedig szintén csak néhány alkalommal volt.

Képek és a cikk:
http://www.origo.hu/tudomany/20100831-pasztazo-lezerrel-es-hiperspektralis-kameraval-vizsgaltak-a-balatont-brit-es.html





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás

Erdély kapuja – a Partium
2012. február 07.
fotókiállítás

Előadás Bartók Béláról
2012. február 07.
előadás


Szavazás
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, amelyet 1989 óta ünneplünk. Önnek van-e ideje és igénye a kultúrára?
Igen, rendszeresen olvasok.
  14
Színházba járok.
  2
Múzeumokat keresünk fel.
  1
Moziba szeretünk menni.
  20
Nincs időm a kultúrára.
  7

Hirdetés