Az MSZP már nem küzd, nem harcol
Tozzi blogja
2010. augusztus 25.
A jelek szerint az önkormányzati választás megadja a kegyelemdöfést az MSZP jelenlegi formációjának, és ezt még Szanyi Tibor áldozatos kampányfőnöki tevékenysége sem tudja megakadályozni – olvasom az egyik véleményt a HVG-ben.
A választók, szavazók, szimpatizánsok joggal várják el, hogy a legnagyobb ellenzéki pártként az MSZP alternatívát nyújtson, ellensúlyt képezzen, kritikai hangot használjon, s ezt a társadalmi nyilvánosságban is képviselje. A párt vezetői azonban egyelőre pihennek, lazulnak, regenerálódnak Mesterházi, Lendvai hetek óta meg sem szólalt, a frakciótagok is eltűntek, az MSZP „arcait” kivonták a nyilvánosságból, miközben a riválisok gőzerővel készülnek a megmérettetésre. A kormányzati oldal mellett (amely a választások eredményének megismétlésére készül) most már az ellenzéki pártok is egyre nagyobb hevességgel „lövik” az MSZP állásait. A választási küzdelem tehát megkezdődött, az MSZP-nél azonban csak a kampányfőnöknek kinevezett Szanyi Tibor küzd – amolyan kötelező feladatként – néhány tucat fiatallal körülvéve. Olykor a máris vesztes benyomást keltő Horváth Csaba is felbukkan a híradókban, de mindezek láttán kevesek gondolják (gondolhatják) komolyan, hogy az MSZP-nek és jelöltjeinek komoly esélye lehet a választási küzdelemben.
Az MSZP nem küzd, nem harcol, sokkal inkább csak „alibizik”, a feladatra kijelöltek rutinból teszik a dolgukat. Pedig a baloldalnak, ebben a helyzetben, – pestiesen szólva – nyomulnia kellene ezerrel! Ellensúlyt kellene képeznie a harsogó, agresszív és még mindig szimbolikus elemekkel dolgozó kormánypropagandával szemben. Hitet, lelket öntenie a magukra maradt, kiábrándult, elbizonytalanodott, megcsömörlött szavazókba, miközben kommunikálni is kellene velük. Ki kellene alakítani számukra egy érthető, világos stratégiát, létre kellene hozni egy hatékony választási szervezetet, működtetni kellene a rendelkezésre álló társadalmi csatornákat és dolgozni, dolgozni, dolgozni. Hogy legalább minimális esély maradjon egy-egy helyi győzelemre.
Persze, joggal vetődik fel a kérdés: mit is várhatnak a választók ezektől a már sokszor megújult politikusoktól, mit remélhetnek a potenciális szavazók ezektől a frakcióban üldögélő, szavatossága lejárt, nyugodtan nyaraló politikusoktól, a kiégett káderektől, a listán bejutott levitézlett, hiteltelen emberektől, ha maga a pártelit sem bízik a sikerben, s nem is tesz annak érdekében?






















