Magyar várak - Füzér
2007. március 06.
A Zempléni hegységben található nagyobb kiterjedésű várromok közé tartozik Füzér is, mely az azonos nevű település északkeleti részén található vulkanikus szikla csúcsára épült.
A XIV. század első évtizedeiben a hatalmát sikeresen kiépítő I. Károly révén ismét királyi kezelésbe került az erődítmény és annak vidéke, amit Zsigmond király a Perényi családnak adományozott.
![]() |
| Nézze meg galériánkat! |
Füzér nem volt színhelye látványos harcoknak. Átalakítása és megerősítése ellenére nem vált alkalmassá a korszerű tűzfegyverekkel rendelkező hadak elleni védekezésre. Őrsége emiatt nem tanúsított ellenállást az ostromlókkal szemben, az erődítmény így többször gazdát cserélt a XVI-XVII. század háborúiban.
A Perényi család kihalása után előbb a Báthoryak, majd házasság révén a Nádasdyak birtokába került uradalmat zálogbirtokosok kezelték. A Wesselényi-összeesküvés lelepleződése után 1670-ben mind Nádasdy Ferencet, mint Bónis Ferenc zálogbirtokost fej- és jószágvesztésre ítélték. Az elkobzott várat 1676-ban a katonaság felgyújtotta, majd sorsára hagyta.
A pusztuló romokat - melyek látványa a XIX. századi romantikus festőket is megihlette - a múlt század hetvenes éveiben vetették először régészeti vizsgálatok alá. Felismervén az épületegyüttesben rejlő idegenforgalmi lehetőségeket, a később újraindult feltárásokkal együtt máig tartó látványos helyreállítási munkálatok is folynak Füzéren. A helyi várvédő egyesület pedig a hagyományőrzés jegyében rendszeres várnapokat és más színes programokat szervez. E tevékenységek révén minden remény megvan arra, hogy a füzéri várrom jövője hosszú időre biztosított lesz.
Forrás:
www.civertan.hu
www.szadvar.karpi.com




















