Kiemelt videónk

A legsportosabb munkahely spinning verseny. Keszthely, 2012. 4. 28.

A legsportosabbak! - VIDEÓ

2012. április 29.

nézze meg videónkat!

Kiemelt tudósításunk

Török Zsolt MSZP-szóvivő valótlanságokat állít a keszthelyi főtérberuházást illetően; azt egyelőre nem tudni, hogy téves információk alapján nyilatkozik, vagy szándékosan akarja lejáratni a várost és beruházását. Szintén Török Zsolt állította hamisan egy korábbi nyilatkozatában, hogy Keszthely ellen vizsgálódik az unió csalás elleni hivatala – ez a kijelentése is valótlannak bizonyult.

Újabb valótlan állítás Keszthelyről

2012. május 18.

bővebben!


Zalai balatoni térség - 705 millió forint uniós támogatás a turizmus támogatására

2010. szeptember 10.

A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelésére 85 százalékos uniós támogatást, mintegy 705 millió forintot nyert el Zala megye - közölte a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség.

Az ügynökség közleménye szerint Hévízen közel 70 millió forint összköltséggel a római kori romok zöldfelületi rehabilitációja valósul meg. Az egregyi városrészben - amely az I. század első felétől az V. század elejéig lakott volt - az egyik legjelentősebb császárkori település maradványait rejti a föld.
A fejlesztés után az ingyen látogatható romkert minden korosztály számára biztosít szórakozást. A látogatóknak lehetőségük nyílik korhű jelmezben egy római történelmi sétára, vagy a Bacchus bortúrára, római színielőadásokat vagy légionárius harcászati bemutatókat nézhetnek meg.  
A keszthelyi Balaton-parton a sétányok és a közterületek megújításához közel 300 millió forint támogatást nyertek el, a Keszthelyi-hegységben pedig közel 20 millió forint támogatással a helyi természeti és környezeti értékeket bemutató GPS alapú ökoturisztikai fejlesztések valósulnak meg.
A keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményének a bemutatását új innovatív és korszerű élményelemekkel gazdagítják. Megújulnak a fogadó és közösségi terek, akadály mentesítik az épületet. A földszint és az emelet között lift épül, az aula lépcsőjénél emelőt helyeznek el. A látássérült vendégek számára Braille írásos táblákat helyeznek el.
A Zalavári Történelmi Emlékparkban a Szent Adorján bazilika környékének rendezésével lehetőség nyílik kulturális rendezvények szervezésére, vásárok lebonyolítására, népművészeti árusítóhelyek kialakítására. A Millenniumi Emlékmű pedig többfunkciós kiállító-, rendezvény- és információs központ szerepét tölti majd be. A 86 millió forintot meghaladó beruházással várhatóan 10-15 százalékkal nő a látogatók száma, ami lehetőséget jelent a helyi foglalkoztatás bővítésére is.
Az ökoturizmus, a kerékpáros turizmus fejlesztését segíti elő a 156 millió forint összköltséggel megvalósuló Termál-Völgy-Kis-Balaton Kerékpáros és Ökoturisztikai Szolgáltató Hálózat kiépítése. Hévízen és Zalakaroson kerékpáros központot hoznak létre, kitáblázzák a gyalogos- és kerékpáros túraútvonalakat, pihenőhelyeket, esőbeállókat létesítenek. mti




Kapcsolódó anyagok


Ha rendezvényét szeretné a honlapon megjeleníteni, küldje a programot az info@monitormagazin.hu címre!

Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Ha rendezvényét szeretné a honlapon megjeleníteni, küldje a programot az info@monitormagazin.hu címre!

Szavazás
Ön részt vesz a Monitor Magazin fotópályázatán az értékes nyereményekért?
Igen.
  19
Nem.
  5

Hirdetés