Vádat emeltek a gárda volt főkapitánya ellen
2010. szeptember 09.
Bíróság elé áll Kiss Róbert, a Magyar Gárda volt főkapitánya, miután vádat emeltek ellene hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntette és egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt - tudta meg a Népszava a Fővárosi Főügyészségtől.
A cikk szerint Kiss mellett két gárdistát társtettesként ugyanezzel vádolnak, a "feloszlatott Magyar Gárda helyett létrejött Új Magyar Gárda Mozgalom megalapításában és működtetésében kifejtett tevékenységük miatt". Az ügy előzménye, hogy tavaly július 2-án a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen feloszlatta a gárdát, de tagjai két nappal később már rendezvényt tartottak, egy hét elteltével pedig Kiss Róbert felhívására újjáalakították a szervezetet. mti























