Kiemelt videónk

A legsportosabb munkahely spinning verseny. Keszthely, 2012. 4. 28.

A legsportosabbak! - VIDEÓ

2012. április 29.

nézze meg videónkat!

Kiemelt tudósításunk

Török Zsolt MSZP-szóvivő valótlanságokat állít a keszthelyi főtérberuházást illetően; azt egyelőre nem tudni, hogy téves információk alapján nyilatkozik, vagy szándékosan akarja lejáratni a várost és beruházását. Szintén Török Zsolt állította hamisan egy korábbi nyilatkozatában, hogy Keszthely ellen vizsgálódik az unió csalás elleni hivatala – ez a kijelentése is valótlannak bizonyult.

Újabb valótlan állítás Keszthelyről

2012. május 18.

bővebben!


Történelmi-kulturális központ létesül Zalaváron

2010. június 04.

Történelmi, kulturális, turisztikai központ létesül Zalaváron, a főhelyen álló emléképületet Makovecz Imre tervezte.

Az elmúlt évtizedekben már kialakult zalavári emlékhely területén olyan központot építenek, amely az említésének ezredik évfordulóját tavaly ünnepelt Zala megye történelmét és településeit mutatja be - mondta Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés fideszes elnöke pénteken Keszthelyen sajtótájékoztatón.
Tavaly nyáron itt tartották a megye millenniumi ünnepét, és a már megkezdett építkezés révén szeptemberre elkészül a Makovecz-emléképület is.
A tervek szerint az egykori Bencés bazilika romjait, az itt megtalált erőd maradványait is szeretnék láthatóvá tenni. A kiállítások rendezésére is alkalmas emléképületben áll majd a zalai Életfa, amely a megye településeit szimbolizálja, de Cirill és Metód, valamint a néhai salzburgi érsek emlékét ápolva az egykor itt élt népek közös emlékparkjaként is szolgál majd a létesítmény.
A közgyűlési elnök elmondta: a több mint 86 millió forintos költségvetésű beruházáshoz A Nyugat-dunántúli Operatív Programból 73,8 millió forintos támogatást nyertek. A Zala Megyei Önkormányzat 13,5 milliós önrészt vállalt, de a megye szinte valamennyi települése anyagilag is hozzájárul a beruházáshoz, sőt a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége is több millió forintos támogatást biztosít.
Az építkezési munkálatok megkezdődtek, bár az engedélyek beszerzésében némi nehézségbe ütköztek. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonosi hozzájárulására például több mint két hónapot vártak - tette még hozzá Manninger Jenő.
Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője a sajtótájékoztatón azt mondta, a zalai pályázatot a Balaton térségének turisztikai fejlesztésére kiírt pályázati keretből támogatták. Mint elhangzott, Zala jó pályázatot nyújtott be az európai léptékkel is látványos elképzeléssel, ugyanis ezen túlmenően csak egy nyertest tudtak hirdetni a beérkezett tíz projekt közül.
Berkenyés István, Zalavár polgármestere nagy büszkeségnek nevezte, hogy Zalavár ezer éves hírnevét tovább öregbítve méltó módon tudja majd fogadni az ide érkező kirándulókat. Megítélése szerint már csak egy fontos dolog hiányzik a Kis-Balaton térségében a turisztikai lehetőségek kiaknázásához, mégpedig kerékpárút építése a Zala völgyéből és Keszthely-Hévíz irányából, mert Zalakaros felől már elindult a megvalósítás. monitormagazin/mti



Kapcsolódó anyagok


Ha rendezvényét szeretné a honlapon megjeleníteni, küldje a programot az info@monitormagazin.hu címre!

Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Ha rendezvényét szeretné a honlapon megjeleníteni, küldje a programot az info@monitormagazin.hu címre!

Szavazás
Ön részt vesz a Monitor Magazin fotópályázatán az értékes nyereményekért?
Igen.
  19
Nem.
  5

Hirdetés