Terjed az illatturizmus

2010. szeptember 03.

Olaszországba is megérkezett a rétek, hegyek, vizek és a városok illatait követő turistautak divatja. A római tengerparton parfüm helyett tengerillat kapható.

Mondd meg, milyen illatra találtál, és kitalálom, merre jártál. A franciaországi Provence-ban született az ötlet, hogy a virágzó levendularétek illatával csalogassák a turistákat. Versailles parkjában a tavaszi hársfa illatát kínálják a látogatóknak, Bourgogne-ban a szüreti must illatát. Az ötödik érzékhez folyamodtak az apró francia városok egyre nehezebben fenntartható idegenforgalmuk fellendítésére. Nemcsak látvánnyal, gasztronómiával, hanem illattal is vonzani igyekeznek a turistákat, és az adott vidék jellegzetes illata haza is vihető. A flandriai dűnék jellegzetes aromája, tengeri jód és algaillat keveréke üvegcsében kapható, és már ötezer darabot adtak el belőle - számolt be a szomszédos illatmarketingről a Corriere della Sera című olasz napilap.      
Az illatturizmus divatja egyre terjed: a nizzai repülőtéren azt találták ki, hogy virágesszenciával fogadják az utasokat, a szintén francia Languedoc-Roussillon vasútállomásain rozmaringillatot terjesztettek. Az illatár már elérte Nagy-Britanniát is: egy turistairoda az angol táj illatát kínálja utazási csomagjaiban. Az óceán túlsó oldalán pedig a The New York Times illattérképet készített olvasóinak a rum és sült csirke szagától kezdve (Harlem), a Sohóban érezhető pacsulin át az újság szerint a falafel- és körömlakkillatú Boweryig.     Az illatvilágból természetesen az idegenforgalmi nagyhatalom Itália sem maradhatott ki. Mielőtt megérkezett volna a francia konkurrencia híre, a Róma és Nápoly közötti Sperlongában már a kisváros saját parfümjét árulták a trafikban 10 euróért. Rómában sincsen már senki, aki ne az Acqua di Sale unisex illatot használná. A neve alapján magát egyszerű sós vízként ajánló parfümben mirtusz, cédrus, eperfa és rettegi alga illata rejlik. Ilyet érezni valóban a római tengeri fenyők és ókori romok árnyékában, ha az autóáradat okozta szmog megengedi. mti





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás

Erdély kapuja – a Partium
2012. február 07.
fotókiállítás

Előadás Bartók Béláról
2012. február 07.
előadás


Szavazás
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, amelyet 1989 óta ünneplünk. Önnek van-e ideje és igénye a kultúrára?
Igen, rendszeresen olvasok.
  14
Színházba járok.
  2
Múzeumokat keresünk fel.
  1
Moziba szeretünk menni.
  20
Nincs időm a kultúrára.
  7

Hirdetés