24 óra hírei

Egyedülálló kezdeményezésként, a helyi értékekre, legendákra, folklór elemekre épülő mesék készítésére hirdetett pályázatot még az elmúlt év során a hévízi Festetics György Művelődési Központ. A Halász Gábor igazgató ötlete alapján indított meseíró pályázat koordinálásába a Hévíz Színpad is bekapcsolódott.

Mesék Hévízről – helyi alkotásokból készül könyv

2012. január 31.
Egyedülálló kezdeményezésként, a helyi értékekre, legendákra, folklór elemekre épülő mesék készítésére hirdetett pályázatot még az elmúlt év során a hévízi Festetics György Művelődési Központ. A Halász Gábor igazgató ötlete alapján indított meseíró pályázat koordinálásába a Hévíz Színpad is bekapcsolódott.

A Nap kel: 7 óra 12 perckor, nyugszik: 16 óra 43 perckor.
A Hold kel: 10 óra 20 perckor, nyugszik: 0 óra 44 perckor.
Holdváltozás: Első negyed 5 óra 10 perckor.

Kalendárium - Január 31., kedd

2012. január 30.
A Nap kel: 7 óra 12 perckor, nyugszik: 16 óra 43 perckor. A Hold kel: 10 óra 20 perckor, nyugszik: 0 óra 44 perckor. Holdváltozás: Első negyed 5 óra 10 perckor.

A fiatalok döntő többsége még nem dolgozott külföldön, de egyharmaduk szeretne. Azokat, akik szívesen vállalnának munkát az ország határain kívül, elsősorban a magasabb keresetek (93%), illetve a magasabb életszínvonal (78%) vonzza - olvasható az Ipsos Zrt. országos felmérésében.

Külföldi munkavállalás, nyelvtanulás, példakép - Mit szólnak ehhez a magyar fiatalok?

2012. január 30.
A fiatalok döntő többsége még nem dolgozott külföldön, de egyharmaduk szeretne. Azokat, akik szívesen vállalnának munkát az ország határain kívül, elsősorban a magasabb keresetek (93%), illetve a magasabb életszínvonal (78%) vonzza - olvasható az Ipsos Zrt. országos felmérésében.

A befagyott Balaton veszélyeire figyelmeztet a rendőrség

2012. január 30.
Várhatóan hamarosan sportolásra alkalmas lesz a Balaton jege, de a tó jégfelülete nem összefüggő, rianásokkal, hóval, helyenként nyílt vízterülettel tarkított, ezért fontos, hogy korcsolyázók, fakutyázók a part közvetlen közelében tartózkodjanak, ahol az esetleges mentés még eredményes lehet.

Összeírják a gyümölcsösöket az idén Magyarországon

2012. január 30.
Összeírják a gyümölcsösöket Magyarországon az idén, amennyiben az Országgyűlés elfogadja A gyümölcsös ültetvények, valamint a gyümölcsültetvény méretet el nem érő, gyümölcsfával betelepített területek összeírásáról szóló 2006-os ide vonatkozó törvény módosítását.

Biológia verseny a keszthelyi egyetemen

2012. január 30.
A Pannon Egyetem Georgikon Karán a 2011/2012-es tanévben negyedik alkalommal szervezték meg a Georgikon Biológia Tanulmányi Versenyt, amelyben bármely gimnázium és szakközépiskola tanulói évfolyamtól függetlenül részt vehettek.

Piros lap a szabálytalankodóknak - Biohulladék ellenőrzés Keszthelyen

2012. január 30.
A Keszthelyi Husz Nonprofit Kft. folyamatosan ellenőrzi a lakossági biohulladékot. Sajnos Keszthely északi városrészében sokat romlott a gyűjtőedényben elhelyezett biohulladékok minősége.

A Nap kel: 7 óra 13 perckor, nyugszik: 16 óra 41 perckor.
A Hold kel: 9 óra 51 perckor, nyugszik: -.
Névnap: Martina, Gerda. Egyéb névnap: Adelgunda, Gellért, Jácinta.

Kalendárium - Január 30., hétfő

2012. január 29.
A Nap kel: 7 óra 13 perckor, nyugszik: 16 óra 41 perckor. A Hold kel: 9 óra 51 perckor, nyugszik: -. Névnap: Martina, Gerda. Egyéb névnap: Adelgunda, Gellért, Jácinta.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

A hatos lottó 4. heti nyerőszámai és nyereményei

2012. január 29.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Munkáltatói adómegállapítást keddig lehet kérni

2012. január 29.
Munkáltatói adómegállapítást január 31-ig lehet kérni, és a munkáltatóknak, kifizetőknek is addig kell kiadniuk a magánszemélyek számára kifizetett jövedelmekről és levonásokról szóló, a 2011. évi adóbevalláshoz szükséges igazolásokat.

A Nap kel: 7 óra 14 perckor, nyugszik: 16 óra 40 perckor.
A Hold kel: 9 óra 26 perckor, nyugszik: 23 óra 41 perckor.
Névnap: Adél. Egyéb névnap: Adelaida, Eta, Etelka, Ferenc, Jácinta, Jónás, Juliánusz, Szaléz, Szalók, Valér.

Kalendárium - Január 29., vasárnap

2012. január 28.
A Nap kel: 7 óra 14 perckor, nyugszik: 16 óra 40 perckor. A Hold kel: 9 óra 26 perckor, nyugszik: 23 óra 41 perckor. Névnap: Adél. Egyéb névnap: Adelaida, Eta, Etelka, Ferenc, Jácinta, Jónás, Juliánusz, Szaléz, Szalók, Valér.

Kicsinek bizonyult a városháza díszterme a Hévízen is csillag születhet első elődöntőjén: a földszintet szinte ellepték a fiatalok – fellépők, rajongók, kíváncsiságból érkezők; no és a családtagok, akik gyermeküket, unokájukat, párjukat kísérték el a Hévíz Színpad által szervezett tehetségkutató verseny első megmérettetésére.

Csillagok gyúltak – lezajlott a tehetségkutató első elődöntője

2012. január 28.
Kicsinek bizonyult a városháza díszterme a Hévízen is csillag születhet első elődöntőjén: a földszintet szinte ellepték a fiatalok – fellépők, rajongók, kíváncsiságból érkezők; no és a családtagok, akik gyermeküket, unokájukat, párjukat kísérték el a Hévíz Színpad által szervezett tehetségkutató verseny első megmérettetésére.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták:

Az ötös lottó 4. heti nyerőszámai és nyereményei

2012. január 28.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták:

Dr. Aradvári László lett a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. új orvosigazgató-helyettese.

Csökkenő várakozási idő

2012. január 28.
Dr. Aradvári László lett a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. új orvosigazgató-helyettese.

„Érdekes, érdemes portrék” címmel indítottuk pénteken azt a dokumentumfilm sorozatot, melyben – elsőként – Pálfalvi Nándor, Nógrád megyei származású, Keszthelyen élő író-költő életét, munkásságát mutatjuk be.

Érdekes, érdemes portrék I.: Pálfalvi Nándor

2012. január 28.
„Érdekes, érdemes portrék” címmel indítottuk pénteken azt a dokumentumfilm sorozatot, melyben – elsőként – Pálfalvi Nándor, Nógrád megyei származású, Keszthelyen élő író-költő életét, munkásságát mutatjuk be.

Több magánszemély és kevesebb cég tartozik tartósan a NAV-nak

2012. január 28.
Tovább emelkedett az adóhatóságnak tartósan tartozó magánszemélyek és egyéni vállalkozók száma a negyedik negyedévben, a tartósan adós cégek száma ugyanakkor érzékelhetően csökkent - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett adatokból.

A Nap kel: 7 óra 15 perckor, nyugszik: 16 óra 38 perckor.
A Hold kel: 9 óra 3 perckor, nyugszik: 22 óra 39 perckor.
Névnap: Károly, Karola. Egyéb névnap: Ágnes, Agnéta, Amadé, Amália, Apollónia, Efraim, Etelka, Gréta, Manassé, Manfréd, Margit, Péter.

Kalendárium - Január 28., szombat

2012. január 27.
A Nap kel: 7 óra 15 perckor, nyugszik: 16 óra 38 perckor. A Hold kel: 9 óra 3 perckor, nyugszik: 22 óra 39 perckor. Névnap: Károly, Karola. Egyéb névnap: Ágnes, Agnéta, Amadé, Amália, Apollónia, Efraim, Etelka, Gréta, Manassé, Manfréd, Margit, Péter.

Dermesztő hideget hoz a következő hétvége

2012. január 27.
Téliesen hideg, de napsütéses és száraz időjárás lesz a következő héten; keddtől fokozatosan hűl a levegő, a jövő hét végére néhol mínusz 10 fok lehet a legmagasabb nappali hőmérséklet.

Internetes fórumot indít a kormány az állam működéséről

2012. január 27.
Fórumot indít hétfőtől a kabinet a kormányzati honlapon az állam működésével kapcsolatos állampolgári javaslatok felmérésére - hangzott el egy pénteki kormányzati háttérbeszélgetésen.

Januári testületi döntések - Tizenhat napirendi pontot tárgyalt meg a keszthelyi önkormányzat

2012. január 27.
Az idei év első soros – ám szám szerint már harmadik – testület ülésén tizenhat napirendi pontot tárgyalt meg a keszthelyi önkormányzat.

Keszthely Fő tere az évszázadok tükrében
2012. február 09.
vetélkedő

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás

Erdély kapuja – a Partium
2012. február 07.
fotókiállítás

IV. Esküvő Kiállítás
2012. február 04.
egyéb rendezvény

1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240 >>>

Szavazás
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, amelyet 1989 óta ünneplünk. Önnek van-e ideje és igénye a kultúrára?
Igen, rendszeresen olvasok.
  13
Színházba járok.
  2
Múzeumokat keresünk fel.
  1
Moziba szeretünk menni.
  20
Nincs időm a kultúrára.
  7

Hirdetés