Mérhető eredmény akár már két hét alatt kíméletesen

2017. április 19.
Derékfájással, sérvvel küzdesz? Szültél, de a hasad még mindig nem a régi? Vagy éppen kismama vagy, és felkészítenéd a tested a változásra? Erősebb, laposabb hasat szeretnél sportolóként vagy csak úgy?

Ha már te is rájöttél arra, hogy fogyasztópirulák csak a mesében léteznek, és tennél valamit azért, hogy jobban érezd magad, próbáld ki a LoveYourBellyt! Látható eredmény két hét alatt, kímélő, mégis hatékony edzés – gyere, próbáld ki te is!

– Edzőként sok olyan vendégem van, aki a szülés után szerette volna visszanyerni korábbi alakját, lapos hasát. Sok esetben találkoztam az ülő életmód következtében gerinc- és derékproblémákkal küzdő emberekkel is. Olyan módszert szerettem volna találni és elsajátítani, amely megoldást nyújt e problémákra – mondta Krepsz-Kapai Bernadett, a TRX Team Keszthely egyik edzője, gyógy- testnevelő. – A LoveYourBelly módszer – amelynek kidolgozója Bagyinka Tímea – a sérült hasfal rehabilitációjára létrehozott, szerzői és szabadalmi védelem alatt álló technika. Általa mindenki megtanulhatja, hogy a saját hasi sérüléséhez képest milyen gyakorlatokat szabad végeznie és milyeneket tilos, hogyan tudja visszaszerezni és megtartani a has- és a hátizom erejét, illetve mire kell figyelnie a mindennapi rutintevékenységek közben.

A hasfalat középen egy vastag, függőlegesen végigfutó, tömött rostos kötőszövet, a linea alba zárja. Nagyon erős a szakítószilárdsága, de néha megnyúlni, elvékonyodni kényszerül, mint például a terhesség idején. A szülés után nem képes minden esetben visszanyerni eredeti állapotát, így az egyenes hasizmok oldalra csúszva maradnak, és rés keletkezik a hasfal közepén.

– A tanfolyam elején megvizsgálom a résztvevők hasát, és megmérem a hasfali sérülést. Utána következik az elmélet a has anatómiájáról, szerkezetéről. Majd sérüléstől függően a gyakorlatok begyakorlása történik, mindenki személyre szabottan kapja meg az edzésprogramját – árulta el Krepsz-Kapai Bernadett.

A tanfolyamra a szülés utáni hathetes orvosi kontrollt követően már lehet jönni, császármetszés esetén viszont három hónap pihenés javasolt előtte. Elkezdeni soha nem késő, de a legjobb eredmény akkor érhető el, ha az izmok még nem veszítették el tónusukat, erejüket. A módszer könnyen beilleszthető a mindennapjainkba, tudni fogjuk, hogyan mozogjunk, mire figyeljünk. Az eredmény hamar, akár két hét után megmutatkozik.

– Ajánljuk azoknak, akik már a várandósság alatt szeretnének mindent megtenni a hasizmaikért; azoknak, akik már szültek; akik valamilyen sérvtől szenvednek, valamint gyermekkori szétnyílt hasizom, gyenge törzsizomzat miatti hanyag tartás, gerincbántalmak, derékfájás, illetve túlsúly esetén, és természetesen a sportolóknak preventív jelleggel.

Jelentkezni Krepsz-Kapai Bernadettnél lehet a +36-30/587-8303-as telefonszámon.

A LoveYourBelly egy klinikailag igazolt technika a sérült hasfal vagy a gerinc degeneratív elváltozása miatti renyhe has- és törzs- izomzat rehabilitációjára – hangsúlyozta a módszer kidolgozója, Bagyinka Tímea, aki rekreációs szakoktatóként kismamáknak tartott kísérleti jellegű, tematikus órákat, megfigyelve, milyen mozdulatokra hogyan reagál a testük és a sérülésük. Hosszú évek kutatómunkája során alakult ki a módszer végleges formája. A klinikai kutatások – egy csaknem 3 éves tudományos munka utolsó fázisai – éppen most fejeződnek be a Testnevelési Egyetem egyik laborjában, amelynek során 150 anyukát vizsgáltak meg és követték ultrahangos képalkotással fejlődésüket. Az eredmények minden esetben alátámasztották a hipotézist.

megosztás
hozzászólások
korábbi híreink
Jobbik (10), vonat (4), országgyűlési képviselőjelölt (11), nap (2), operatőr (1), gyilkosság (1), szép (9), keszthelyi-hegység (1), Vatikán (1), borünnep (19), gyermekfelügyelő (1), kenyér (7), freestyle foci (1), ünnep (141), Kartali Zsuzsanna (1), Tulipán Helyi Termékek és Magyar Áruk Boltja (6), Novák Péter (1), Use Unused (1), Tar Ferenc (3), TRX (19), webshop (1), Fodor Edith (2), Zalai Borcégér (5), Ács István (10), Pál Attila (1), jovedelem (2), nő (2), Kardos Gábor (6), triatlon (11), diákolimpia (1), viz (1), biztosítás (2), rádió (1), vonyarcvashegy (153), Cserszegi fűszeres (1), Dublecz Karoly (2), gazdasag (363), gyes (2), tour de france (1), Don (1), program (7), kert (1), LMP (4), proa (1), karnevál (1), utazas (12), labdarugas (25), nyelvtanulás (3), felmondás (1), fa (1)