Lemorzsolódnak a roma diákok
2010. szeptember 07.
A roma tanulók tömegesen morzsolódnak le a középiskolából – olvasható a Magyar Nemzet birtokába került kutatásból, amely még Hiller István korábbi oktatási miniszter megrendelésére készült.
A napilapban megjelent cikk ismertetése szerint az integrációs oktatáspolitika hatásvizsgálata című tanulmányból kiderül, hogy a roma gyerekeknek már a továbbtanulási adatai is sokkal rosszabbak a többiekéinél: míg a nem roma diákoknak csupán 0,9 százaléka nem tanul tovább az általános iskola után, addig a cigány tanulók esetében ez az arány 5,5 százalék, vagyis csaknem hatszor akkora. mti























