Kiosztották a 6. BuSho nemzetközi rövidfilmfesztivál díjait

2010. szeptember 04.

A nemzetközi és a diákzsűri fődíját is ugyanaz a film kapta a budapesti 6. BuSho nemzetközi rövidfilmfesztiválon; a több mint 80 film közül a Bulkin utolsó napja című orosz alkotás bizonyult a legjobbnak.

Alekszej Andrianov filmjében egy köztisztviselő házról-házra jár olyan emberekhez, akiknek aznap meg kell halniuk, és egy kérdőíven ki kell pipálniuk azt a részt, hogy „tökéletesen elégedett voltam az életemmel” - Ivan Szergejevics Bulkin azonban ezt visszautasítja.
Az ezüst BuSho díjat egy tízperces indiai szatíra nyerte: Shumona Banerjee Kusum/Virágbimbó című filmje egy fiatal transzvesztita prostituált és egy erősen depressziós angoltanár fura viszonyába enged betekintést.
Eduardo Chapeto-Jackson A vég című 29 perces spanyol filmje - egy reális veszélyen alapuló negatív utópia - nyerte a fesztivál bronz BuSho díját.
A fesztiválon a szervezők tájékoztatása szerint a legnagyobb érdeklődést a versenyprogram váltotta ki, de sok Magyarországon élő külföldi néző érdeklődött az angol feliratos Bacsó Péter-Kállai Ferenc retrospektív iránt is. A délutáni és az esti versenyfilmvetítések mind teltházasak voltak. Huszonöt külföldi alkotó vendégeskedett a fesztiválon, akik közül sokan a fesztivált követően is Budapesten maradtak néhány napot - írták.
Három magyar film is kapott díjat: a legjobb operatőr Maly Róbert lett Az ulmi szabó című film képeiért. Ágói Krisztina Ez titok az ilyesmi… című animációja két díjat is nyert, továbbá a diákzsűri különdíjjal értékelte Alexei Alexeev Log Jam című filmjét is.
A Vörösmarty moziban megrendezett 6. Budapest Short Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon a világ legkülönbözőbb pontjairól származó alkotók összesen 85 alkotása versenyzett egymással. Az egyhetes fesztiválra három - fikciós, animációs és kísérleti - kategóriában idén is csaknem félezer nevezés érkezett mintegy 53 országból. A versenyprogramba beválogatott filmek között volt portugál, spanyol, német, amerikai, brit, lengyel, norvég, olasz, román, kanadai, indiai, orosz, finn, francia, kínai, holland, svéd, mexikói, ukrán, ciprusi, horvát, belga, görög és észt is. A magyar rövidfilmeket 15 alkotás képviselte. mti





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Keszthely Fő tere az évszázadok tükrében
2012. február 09.
vetélkedő

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás

Erdély kapuja – a Partium
2012. február 07.
fotókiállítás

IV. Esküvő Kiállítás
2012. február 04.
egyéb rendezvény


Szavazás
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, amelyet 1989 óta ünneplünk. Önnek van-e ideje és igénye a kultúrára?
Igen, rendszeresen olvasok.
  13
Színházba járok.
  2
Múzeumokat keresünk fel.
  1
Moziba szeretünk menni.
  20
Nincs időm a kultúrára.
  7

Hirdetés