Ki látta a máját? Díj újságíróknak
2012. május 16. belfold, egeszseg
A Magyar Rákellenes Liga, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság, az Oktató Családorvosok Magyarországi Kollégiuma és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Egészségügyi Szakosztálya által közösen jegyzett, a www.rakgyogyitas.hu médiapartnerségével, a Bayer Hungária Kft. támogatásával szervezett országos sajtópályázat révén 2012-ben is országszerte napirendre kerültek a májrák idejében való felfedezésének és korszerű kezelésének kérdései a médiában.
A Budapesten megrendezett sajtótájékoztató és díjátadó rendezvényen Nógrádi Tóth Erzsébet, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Egészségügyi Szakosztályának elnöke értékelte a pályamunkákat, megköszönve a vidéki és a fővárosi szerkesztőségeknek, hogy 2012-ben is partnerek voltak a figyelemfelhívásban.
A pályázók közül a 4 tagú zsűri Balogh Ágnes, az MTV szerkesztő-riporterének átfogó és szemléletes riportját, valamint Tóth András, a Webbeteg egészségügyi portál újságírójának a saját példája nyomán az ultrahangvizsgálat jelentőségéről írt cikkét díjazta.
Tóth András oldalunkra, a Monitorra is ír cikkeket.
A zsűri megosztott díjat ítélt meg Dudics Emesének az Egészségtükör portálon megjelent cikkéért és Varga Zoltánnak a Gyula TV-ben sugárzott riportjáért.
A sajtópályázat deklarált célkitűzése volt a példaadás. Ennek jegyében a kiírók két szerkesztőség 10-10 munkatársa számára szerveznek komplett hasi ultrahang szűrővizsgálatot saját településükön. Az egyik különdíjat a Webbeteg szerkesztősége kapta, amiért cikkeivel segítette a májrák elleni figyelemfelhívás sikerét, továbbá a 2012-es társadalmi kampányban két pályamunkának is megjelenési lehetőséget biztosított, kifejezve elkötelezettségét a társadalmi kérdések napirenden tartása, a rák eredményes kezeléséhez nélkülözhetetlen korai felismerés iránt. A másik különdíjat a májrák sajtópályázaton 2011-ben is indult, s akkor ugyancsak díjjal elismert Gyula TV munkatársai vehették át. A televízió figyelemfelkeltő, dinamikus riportjaival segíti a rák elleni küzdelmet, adásaiban visszatérően megjelenési lehetőséget biztosít olyan híradásoknak, amelyek az egészségmegőrzés iránt nem elkötelezett nézőket is cselekvésre sarkallhatják.






























