Kaszás Attila Fesztivál a dél-szlovákiai Zsigárdon

2010. július 28.

Kaszás Attila Kulturális Fesztivált rendeznek a dél-szlovákiai Zsigárdon (Zihárec), ahol augusztus 9. és 14. között verstábor, népzenei és néptánctábor és folklórfesztivál is várja az érdeklődőket.


Az idei fesztivált a 2007. márciusában, 47 évesen elhunyt színész, Kaszás Attila születésének ötvenedik évfordulója jegyében rendezik meg - írja az Új Szó című pozsonyi napilap szerdai számában.
A Kaszás Attila Kulturális Fesztivál verstáborába, valamint népzenei és néptánctáborába vasárnapig várják a jelentkezőket a szervezők. A táborokkal egy időben zajlik majd a színész szülővárosától, Vágsellyétől 10 kilométerre fekvő Zsigárdon a Kárpát-medencében élő nemzetek és nemzetiségek folklórfesztiválja.
Az augusztus 9-től 11-ig tartó verstábor célja két szlovákiai magyar szerző, Tóth László és Barak László műveinek népszerűsítése. A résztvevők egyéni foglalkozásokon, helyzetgyakorlatokon, verselemzésen, beszédtechnikai foglalkozásokon vesznek majd részt.
Augusztus 10-11-én rendezik meg a verséneklők táborát és fesztiválját, amelynek célja az amatőr csoportok szakmai továbbképzése. A jelentkezők szövegértelmezést, komponálást, hangszerelést, verselemzést, színpadi beszédet tanulhatnak a tábor szakmai vezetőitől.
Augusztus 11-én kezdődik a Rév zenekarral a négynapos népzenei és néptánctábor. A felnőttek mezőkölpényi, a gyerekek pedig Komárom környéki táncokat tanulhatnak. Énekelni Korpás Éva, hegedülni Lakatos Róbert, brácsázni és bőgőzni Mester László tanítja majd a jelentkezőket.
Végül augusztus 11. és 14. között rendezik meg a Kárpát-medencében élő nemzetek és nemzetiségek folklórfesztiválját, amelyen Korpás Éva lemezbemutató koncertet ad, fellép a Kor-Zár, Szarvas Dávid és a Miluman, Csiba Júlia és zenekara, Ferenczy György és zenekara, Lakatos Róbert és a Rév zenekar, a pozsonyi Pacora Trio, a nagykanizsai Igricek verséneklő együttes és Kátay Zoltán, de bemutatkoznak a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny énekelt vers kategóriájának díjazottjai is. mti




Kapcsolódó anyagok


Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Tematikus

Zenés esték a Balatoni Múzeumban
2010. szeptember 10.
koncert

Így ahogy vagytok
2010. szeptember 10.
VII. Balaton Filmfesztivál

Makk Károly: Így ahogy vagytok (Farkasbőrben)
2010. szeptember 10.
VII. Balaton Filmfesztivál

Eltitkolt évek
2010. szeptember 09.
VII. Balaton Filmfesztivál

Kísérleti- és kis játékfilmek vetítése
2010. szeptember 08.
VII. Balaton Filmfesztivál


Szavazás
A krónikus betegek 13 százalékával rendszeresen előfordul, hogy a gyógyszer ára miatt nem tudja kiváltani a számára felírt vényköteles készítményt - derül ki egy felmérésből. Önnel fordult már elő ilyen?
Igen, gyakran előfordult.
  17
Igen, de ajánlottak másik, olcsóbb gyógyszert.
  5
Nem, mindig kiváltom a felírt készítményt.
  6
Nem, mert megbeszélem az orvossal a várható költségeket.
  0

Hirdetés