Időben szűrhető a vastag- és a végbéldaganat

2013. július 02.
A 65 év alatti lakosság nagyobb része daganatos betegségben hal meg, a második leggyakoribb halálozási ok a keringési rendszer betegsége. Ezért hangsúlyozzuk cikksorozatunkban a daganatok korai felismerését, a szűrések, a kezelések fontosságát. Dr. Divinyi Tamás járási tiszti főorvost kérdeztük.

Az uniós átlaghoz képest hazánkban 30 százalékkal több nő és 70 százalékkal több férfi hal meg 65 éves kora előtt daganatos betegségben.

A számok mögé néztünk
A vastagbél és a végbél rosszindulatú daganatai kapcsán a 65 év feletti férfiaknál többlethalandóság figyelhető meg a keszthelyi és hévízi járásban. Dr. Divinyi Tamás beszámolt arról is, hogy korábban lassú csökkenés volt tapasztalható, összehasonlítva az országos és a nyugat-dunántúli adatokkal, de még így is a vezető halálokok között vannak ezek a betegségek. Az említett nemnél és korcsoportnál 20 százalék körüli a vastagbéldaganat-halálozás aránya, a nők esetében 14 százalékos.
A vastagbél, a szigmabél és a végbél a szűrhető daganatok közé tartozik, ezért fontos a prevenció és a szűrési tevékenység – hangsúlyozta a szakember. Ha a családban már előfordult ilyen betegség, mindenképpen beszéljünk a háziorvosunkkal, ugyanis nagyobb valószínűséggel veszélyeztethet minket is ez a probléma.

Ideje változtatni!
Az életmódváltás nagyon sokat jelent, különösen, ha eddig nem ettünk vitaminban és ásványi anyagokban gazdag ételeket, kerültük a zöldségeket és a gyümölcsöket, megvetettük a halhúst, keveset mozogtunk, itt az ideje elgondolkodni, mi a fontosabb az életben, akarunk-e tovább élni.
Dr. Divinyi Tamás elmondta azt is: a húsoknál részesítsük előnyben a fehér húsokat, a csirke- és a pulykahúst, valamint a halat, lehet az tengeri vagy édesvízi. Nem is gondoltuk volna, hogy a csirkemell rendszeres fogyasztása 21 százalékkal csökkenti a rákot megelőző polipok kialakulásának az esélyét. Amikor a piacon döntünk a megvásárolandó hús fajtájáról, hogy sertés vagy csirke, vörös vagy fehér hús kerüljön a kosárba, erre is gondoljunk.

A széklet vizsgálata
Ha a megszokott székletürítési szokások megváltoznak, és nem javul az állapot egy hét alatt sem, az fontos jel lehet. Ha sötétebb (feketés) vagy véres széklet alakul ki, fontos, hogy mielőbb forduljunk orvoshoz, bár ez még önmagában nem feltétlenül jelenti azt, hogy daganatunk van. Lehet ugyanis az ok aranyér, gyomorvérzés stb.

A rostok szerepe
A rostban gazdag ételek fogyasztása, a megfelelő folyadékbevitel, a rendszeres testmozgás segít fenntartani a belek egészséges működését. Megnő a bélmozgás, a méreganyagok hamarabb távoznak, a széklet kevesebb ideig van a vastagbélben és a végbélben. Naponta 20 gramm rost bevitele sokat segíthet, például müzli, gabonapehely.

Mit kell tudni a tükrözésről?
A colonoscopia a végbél, a szigmabél és a vastagbél, illetve a vékonybél-vastagbél átmenet vizsgálata, s a nyálkahártya valós képét mutatja meg. Dr. Plósz János gasztroenterológus elmondta, a vizsgálat három-négy napos rost- és salakszegény étrendet és gyógyszeres előkészítést, azaz hashajtást igényel. A vizsgálat előtti nap déli órájában már csak üres leves fogyasztását javasolja az orvos, illetve hashajtó használatát. Fontos a folyadékbevitel a bél tisztításához. Közvetlenül a vizsgálat előtt a páciens még egy-két beöntést kaphat.

 

A vizsgálatkor – amely 10 és 40 perc közötti, és bódításban történik – a bélnyílást levegő befúvásával, illetve időnként víz bejuttatásával feltágítják. Előfordulhat, hogy az eszköz székelési ingert vált ki, a befújt levegő miatt pedig haspuffadás vagy hasi görcs alakulhat ki.
Vannak kevésbé kellemetlen vizsgálatok is, mint a kontrasztanyagos irrigoszkópia, a CT vagy a kapszulás megoldás – ez utóbbi a vékonybél vizsgálatára alkalmas.

megosztás
hozzászólások
Orbán Viktor (3), fogyasztóvédelem (1), szex (9), Katedra nyelviskola (5), esküvő (9), szavazas (9), munkahely (8), ÉrtékTrend (30), néptánc (4), alpolgármester (2), keszthelyi-hegység (1), KeszthelyFest (10), debrecen uszo eb (16), KDNP (1), Tál Zoltán (2), Owaimer Aisha (1), vonat (4), Könnyid László (1), alapítvány (2), oscar (13), Love your belly (2), Télikert (5), vuz kft (17), Asperger-szindróma (1), nagyméret (1), Négeli Noémi (1), repülő (1), tabor (6), Alsópáhok (51), webmark (2), párbajtőr (1), nyár (1), Udvaros Dorottya (1), telefon (3), Kvárta Mátyás (43), Kvarda Attila (21), természet (1), Virágos Magyarország (6), muzeum (53), múzeumok éjszakája (4), Mohácsi József (8), ipsos (1), 2016 (2), Pappné Beke Judit (1), jovedelem (2), nyaralas (11), könyv (1), Balatoni Szövetség (3), Lel Ki Főzde (1), idojaras (258)