Elhunyt Bánffy György színész

2010. szeptember 04.

Életének 84. évében elhunyt Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház művésze.

A József Attila Színház saját hallottjának tekinti váratlanul, tragikus hirtelenséggel eltávozott doyenjét, akit pénteken Korfun ért a halál - tudatta a budapesti teátrum az MTI-vel.
Bánffy Györgyöt, aki a II. kerület díszpolgára volt, a kerület önkormányzata is saját halottjának tekinti - közölte a kerület sajtóreferense az MTI-vel, hangsúlyozva, hogy a képviselőtestület valamennyi tagja mély megrendüléssel értesült a Kossuth-díjas művész haláláról.
Bánffy György közel négy évtizeden át, 1971 óta volt a József Attila Színház tagja. Sok száz színdarabban, több mint ötven játékfilmben nyújtott emlékezetes alakítást. A magyar nyelv szerelmese volt, színeszek generációit oktatta a szép kiejtésre. Jellegzetes orgánumát minden magyar televíziónéző ismerte, szavalataival számos magyar verset tett ismertté és közkedveltté.
A közönség egyebek mellett Shakespeare Lear királyaként, Othellóként, a Liliomfi Szilvay professzoraként vagy Miller Pillantás a hídról című művének Alfierijeként emlékezhet rá. Örökre emlékezetes marad Széchenyiként Siklós Olga A legnagyobb magyar című monodrámájában. Egyik utolsó, felejthetetlen alakítása Freud megformálása volt Terry Johnson Freud éjszakája, avagy Dalín a szekrénybe című darabjában.
A XX. század második felének meghatározó, nagy színésze volt, nagyszerű mester, kiváló kolléga és felejthetetlen barát - olvasható a József Attila Színház méltatásában.
"Egy nagy színészkorosztály sok tekintetben jellegzetes, sőt különleges alakja távozott" - hangsúlyozza Makay Zsolt MDF-elnök az MTI-hez eljuttatott közleményében. Bánffy György - aki a párt országgyűlési képviselője és etikai bizottságának elnöke is volt - különleges volt például abban, hogy a színészi pályát másképp kellett legalulról kezdenie, mint sok nemzedéktársának, ő nem a paraszti mélységből, hanem a szovjet hadifogságból jött.
A statiszták között kezdte, mégis eljutott a színiakadémiáig, aztán rövid időre felfedezték: a Nemzeti Színházba vették fel, ám gyorsan átkerült a Bábszínházba és az Operett Színházba, 1956 után pedig hosszú időn át vidéken volt kénytelen keresni az érvényesülés lehetőségeit - idézte fel Makay Zsolt, hozzátéve, hogy amikor újra fővárosi színész lett a József Attila Színházban - az "1956 után a megfegyelmezett színészek száműzetési helyén" - Shakespeare-szerepek sokaságában mutathatta meg magát a közönségnek, s Dérynéékre emlékeztető módon járta végig az országot és a magyar világot az anyanyelvet éltető műsorával.
"Tisztelettel és szeretettel gondolunk rá. Mélyen meghajtjuk fejünket előtte" - írja méltatásában az MDF elnöke.
Bánffy György 1927. június 19-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Nemzetiben, egy évig az Állami Bábszínházban, majd 1954-60 között az Operett Színházban játszott. 1960-tól Pécsett ért el nagy sikereket, 1971-től a József Attila Színház tagja volt.
Az egyik legszebben beszélő színészként 1978-tól a Zeneművészeti Főiskola beszédtanára, 1990-től az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke. 1983-ban a kiváló művész minősítéssel díjazták munkásságát. 2001-ben Kossuth-díjat kapott a magyar nyelvi kultúra fejlesztése terén szerzett elévülhetetlen érdemeiért, irodalmi értékeink kiváló tolmácsolásáért, emlékezetes színészi alakításaiért, egész életútja elismeréseként. 2010-ben megkapta a Magyar Szabadságért-díjat.
Olyan filmekben játszott, mint a Magasiskola, a Mephisto, a Redl ezredes, a Tüske a köröm alatt vagy a Tiltott terület, amelyet 1969-ben díjaztak a Velencei Filmfesztiválon is.
1985 és 1994 között országgyűlési képviselő is volt. Közben 1989-ben belépett az MDF-be, és a második ciklusban a párt frakciójában és több parlamenti bizottságban dolgozott. Ő volt a Magyar Vadászok Országos Szövetségének elnöke is.
A 2001. évi Budapesti Tavaszi Fesztiválon a József Attila Színházban mutatták be A csodálatos mandarin-ügy című dokumentumjátékát, amelyet a Bartók Béla által írt balettről korabeli dokumentumok, tanulmányok, naplójegyzetek, újságcikkek, levelezések alapján állított össze. Anyád nyelvét bízták rád a századok című műsorát az 1970-es évektől előadják itthoni és határokon túli településeken. mti





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás

Erdély kapuja – a Partium
2012. február 07.
fotókiállítás

Előadás Bartók Béláról
2012. február 07.
előadás


Szavazás
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, amelyet 1989 óta ünneplünk. Önnek van-e ideje és igénye a kultúrára?
Igen, rendszeresen olvasok.
  14
Színházba járok.
  2
Múzeumokat keresünk fel.
  1
Moziba szeretünk menni.
  20
Nincs időm a kultúrára.
  7

Hirdetés