Együtt a balatoni halászok és polgárőrök
2012. február 17. balaton, gyenesdias
A Gyenesdiási Önkormányzat tanácsterme adott helyet tegnap a Balatoni Vizi Polgárőr Szövetség, valamint a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tanácskozásának.
A házigazda Gál Lajos polgármester volt, aki a település vezetőjeként, a Balatonért, a természetvédelemért sokat dolgozó civilként maga is érdekelt a halászati témában. A tanácskozáson részt vett Füstös Gábor vezérigazgató, Vörös Sándor, a társaság biztonságért felelős vezetője. Jelen volt Bozsóky Ferenc BVPSZ elnöke, Horváth Kornél elnökhelyettes, illetve Szabó Sándor főtitkár. A témát az új halászati törvény beemelése adta, az, hogy a módosulásokat hogyan illesztik bele az eddigi együttműködési megállapodásba. Közösen meghatározták a változásokból következő feladatokat, teendőket, s jóváhagyták az éves szolgálati terveket, majd ünnepélyesen aláírták az új együttműködési megállapodást. Eszerint a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. még ebben a hónapban megkezdi a módosítások oktatását a halőri igazolvánnyal rendelkező polgárőreik részére, a programokra meghívják a helyi horgász egyesületek tagságát is. Előkészítés alatt van a Nemzeti Park Igazgatósággal egy megállapodási tervezet is.
Bozsóky Ferenc szerint nagyon fontos a Balaton-parti környezet védelme, a halpusztulással, katasztrófával, életmentéssel járó feladatok gyors, ütőképes ellátása. Kiemelt feladat az orvhorgászat visszaszorítása, a végrehajtásának megtervezése, menete. A Balatoni Vizi Polgárőr Szövetség tagjainak többsége az elmúlt években halőri vizsgát tett, a napi munka, ellenőrzés mellett több alkalommal közösen razziáztak a halgazdálkodási szakemberekkel.



















