Dzsesszbarátságok Balatongyörökön
2012. szeptember 10. balaton, balatongyorok jazz
Az idén az egész nyarat átívelő programot állítottak össze, nyolc koncertet hallhatott a közönség. Már a jövő évi programokon gondolkodnak a Balatongyöröki Jazz Fiesta szervezői.
Varga Endre fő szervező lapunknak beszámolt arról: a siker bizonyítéka, hogy telt házas koncerteket adtak, megtelt a település főtere. Egész estés programot kínáltak a vendégeknek koncertekkel, vacsorával, sörözgetéssel és beszélgetéssel.
.jpg)
Első számú támogatójuk a helyi önkormányzat
Biró Róbert, Balatongyörök polgármestere szerint különösen szerencsés volt a szerdai és csütörtöki nap kiválasztása, így nem konkurált a rendezvény a hét végi eseményekkel, ráadásul hétköznap is találtak szórakozási lehetőséget a vendégek. − Fontos segítség volt a Nemzeti Kulturális Alap és a helyi vállalkozók támogatása, mi is egyre bátrabban állunk az ilyen helyi rendezvények mellé, annak ellenére, hogy a dzsessz rétegzene – tette hozzá a polgármester.
A Balatongyöröki Jazz Fiesta önerőből indult, ma már rangjuk van a koncerteknek, zenészek jelentkeznek, hogy fellépnének Balatongyörökön. Híre megy a programoknak olyan helyszíneken is, ahol már virágzik a dzsessz, így Kőszegen és Szombathelyen.
− Jövőre még színvonalasabb rendezvénnyel várjuk az érkezőket. Meg kell találni a szomszédos városokkal a kapcsolatot, egymást kell erősíteniük a hasonló minőséget kínáló programoknak – mondta Biró Róbert.
Nyolc est egy nyár alatt
Maradt a nyitó- és a zárókoncert, a többi pedig tematikus szerda és csütörtök volt: swing-, funky-, jazz- és jazz rock, bluesest. Eljött Balatongyörökre a Groover Washington Jr. Emlékzenekar és Tóth Vera, a ljubljanai Big Band szaxofonosa. A fiesztát Micheller Myrtill koncertje zárta.
De nemcsak ismert zenészek, hanem a helyiek és környékbeliek, illetve az itt nyaraló vendégek is játszhattak − mesélte Varga Endre fő szervező, aki érdekességként megemlítette a polgármesterek zenekarának közös zenélését, amely nagy sikert aratott.
− A jövőben is lesznek tematikus estek, a nemzetközi jelentőséget hangsúlyozzuk majd – árulta el az ötletgazda. − Sokan érkeznek a szomszédos országokból, például Ausztriából, Szlovéniából, illetve Horvátországból, és eljöttek a zenész barátok Hollandiából és Németországból is. A zene szeretete köt össze bennünket, és ez lehet a sikerünk titka – zárta szavait Varga Endre.































