Bronzkori földvár romjainak feltárása kezdődhet Kapolcson

2010. július 26.

Bronzkori földvár nyomaira bukkantak Kapolcson; a kapolcs-királykői vár régészeti feltárása várhatóan a szakhatósági engedélyek beszerzését követően 2011-ben kezdődhet el – mondta Márta István, a Művészetek Völgye programigazgatója.

A Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet és a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat közösen kezdte meg a munkálatok előkészítését; erősen nehezíti a feladatot, hogy csaknem 18 szakszolgálat engedélye szükséges a kutatás lefolytatásához, mivel civil szervezet a kérelmező, és Nemzeti Park területén vagyunk – mondta Márta István. Hozzátette: a szakemberek elmondása szerint még nem volt példa rá, hogy civil szervezet kérjen engedélyt régészeti feltárásra.
Kapolcs-Királykőn az 1960-as években fedezték fel a bronzkori földvár maradványait, 1-2 tárgyat már találtak, de ásatások nem voltak még a területen – mondta az igazgató, aki elmondta: a tervek szerint a földvár régészeti feltárását interaktív módon be is mutatják majd a közönségnek a következő Művészetek Völgye fesztivál egyik attrakciójaként. Hozzátette: két longobárd sírt már feltártak a területen, ahonnan 18 műtárgy került elő, ezek a veszprémi múzeumban láthatóak.
„Szeretnénk, ha az ásatáson talált kincseket helyben mutathatnánk majd be és Kapolcson maradnának”- mondta az igazgató.
Az idei Művészetek Völgye programsorozat részeként az ELTE Régészettudományi Intézetének kutatói tartottak előadást a tervezett ásatásokról, és rövid áttekintést nyújtottak a hasonló korú és jellegű, sánccal és árokkal övezett erődített települések kutatásáról és jellegzetességeiről.
Szabó Gábor a Bronzkori várak és kincseik nyomában címmel tartott előadásában kiemelte, hogy a Kapolcs-Királykőn található földvár a kisebb várak csoportjához tartozik, amelyek 5-30 hektáron helyezkednek el. A kutató elmondta, hogy közel tucatnyi, a kapolcsihoz hasolnó bronzkori földvár található a Dunántúlon és az Északi-középhegységben, melyek az adott környék legmagasabb pontjára épültek.
Az előadáson elhangzott: az európai őskor általános jelensége a földből vagy kőből fával épített sánccal és árokkal övezett település, mely az i. e. XV. és IX. század között keletkezett.
Hazánkban Mártaszentimre-Óvár, Tállya-Óvár, Mártaszőlős-Kerekbükk, Várvölgy és Velemszentvid területén lévő bronzkori földvárakban találtak jelentős mennyiségű bronzból és aranyból készült kincset, tárgyakat.
Szabó Gábor kiemelte, hogy ezek a sáncművek védték a településrenszert, vagy ipari központokra illetve kereskedelmi utakra utalhatnak. A kutatók többek között a várak funkciójára és kialakulásuk okára keresik a választ. mti





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Keszthely Fő tere az évszázadok tükrében
2012. február 09.
vetélkedő

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás

Erdély kapuja – a Partium
2012. február 07.
fotókiállítás

IV. Esküvő Kiállítás
2012. február 04.
egyéb rendezvény


Szavazás
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, amelyet 1989 óta ünneplünk. Önnek van-e ideje és igénye a kultúrára?
Igen, rendszeresen olvasok.
  13
Színházba járok.
  2
Múzeumokat keresünk fel.
  1
Moziba szeretünk menni.
  20
Nincs időm a kultúrára.
  7

Hirdetés