Alsópáhok – Sikerek a fejlődés útján

2010. szeptember 01.

Pergőbb működést tervezett, fejlesztéseket és sikeres pályázatokat tűzött ki célként, mielőtt polgármester lett Czigány Sándor. Alsópáhok első embere a Monitornak elmondta, az eltelt négy évben nagyon sokat és már előre is dolgoztak, így újabb, már támogatott projektek valósulhatnak meg jövőre.

Czigány Sándor 2002 és 2006 között önkormányzati képviselő volt. Már akkor látta, hogy pergőbb, magasabb fokozatú működésre van szükség a településen. Az volt a terve, hogy pályázatok és egyéb támogatások útján fejleszti Alsópáhokot. Amikor polgármesterré választották, nem volt olyan folyamatban lévő pályázat, amit lehetett volna folytatni, amiből rövid időn belül érkezett volna pénz. Eltelt fél év, amire elkezdték a pályázati munkát. Minden fórumot felkeresett, így a keszthelyi és a hévízi kistérséget is.

Díszterem, korszerűbb iskola, sportcentrum, golfpálya

Czigány Sándor beszámolt arról, hogy 280 millió forint értékben fejlesztettek a négy év alatt: kilencszemélyes busz, új garázs, temetői világítás, irodafelújítás, buszvárók felújítása, traktor-, pótkocsivásárlás, fűnyírók, fűkaszák beszerzése pályázatokból; közterületek virágosítása, falukép javítása. Egyebek mellett pénzt kaptak a művelődési ház felújítására, ennek a következő ciklusban lesz a megvalósítása. Terveznek itt egy új ifjúsági klubot, egy 100 fő befogadására alkalmas rendezvény-, házasságkötő termet is. Nyáron adták át a túlnyomórészt vállalkozók összefogásával létrehozott sportcentrum két nagyméretű füves pályáját. A kerítéssel, a rendezvényhelyszín kialakításával együtt kilencmillióba került ez a beruházás. Az önzetlen támogatásnak és ingatlankialakításnak köszönhetően az önkormányzati tulajdonban levő létesítmény értéke több tíz millió forintot nőtt.
Jelenleg három projekt van folyamatban: a pihenőpark-közpark építése a keszthelyi elágazóban, az iskola felújítása és a csapadékvíz-elvezetés fejlesztése. Ezek mellett támogatással valósulhat meg három új játszótér is. Pár napja vált hivatalossá, hogy támogatást nyertek egy asztalosműhely építésére is.
A válságot sikeresen kezelték, úgy, hogy nem vettek fel működési hitelt, inkább fejlesztettek. A pályázatokkal megnégyszerezték a fejlesztésekre szánt pénzüket.
A polgármester szerint nem négy évre kell tervezni, hanem hosszabb távra. Emellett fontos a jó csapatmunka, az önkormányzat és a hivatal munkájának összehangolása. Ez a kulcsa a jó működésnek. Ráadásul nyitott szemmel kell járni a környező településeken, nem bűn tanulni egymástól – véli Czigány Sándor.

Környezetbarát közlekedés Alsópáhok és Hévíz között

Alsópáhok és Hévíz önkormányzata a 140 millió forintos támogatással kétirányú gyalog- és kerékpárutat épít a két település között. A 165 millió forintos beruházás jóvoltából több mint két kilométeres új szakasz épül meg jövő nyárra. A beruházásnak köszönhetően megközelíthetővé válnak a fontosabb turisztikai helyszínek is.
Alsópáhok és Hévíz önkormányzata még 2009 nyarán konzorciumi megállapodást kötött a Nyugat-dunántúli regionális operatív program által kiírt, A kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése pályázati támogatásáról. A beruházás távlati célja a kerékpározás mint környezetbarát közlekedési mód terjedésének ösztönzése a lakossága körében. Az önkormányzatok hozzájárulása 25 millió forint, amihez a két pályázó önkormányzat 40-60 százalékos mértékben járul hozzá.
Ebben a négy évben 2,2 kilométer hosszon viacoloros járdát építettek, amit folytatni kívánnak.

Hotelberuházások a településen

Uniós támogatással valósult meg a Kolping Hotelben az uszodafejlesztés, emellett a gyermekes családok kényelmesebb kikapcsolódását segítő további átalakítások is folytak és jelenleg is folynak.
Tervben volt egy másik hotelberuházás is magántőkéből, de ez még nem valósulhat meg. Czigány Sándor úgy tudja, hogy a tervekről nem mondtak le, új befektetőket keresnek. Ráadásul egy golfpályát is kívánnak építeni szintén magánberuházással.
A polgármester úgy gondolja, alapvetők ezek a beruházások egy turizmusból élő településen. Természetesen ehhez az is kell, hogy fejlődön Alsópáhok, tiszta és ezáltal szerethető legyen a környezet, hogy rendszeresen visszatérjenek a vendégek.





Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Müller Péter előadása
2012. február 08.
Hévízi Szabadegyetem

Franciaország borászata 1.
2012. február 08.
előadás

Déry-Presser-Adamis: KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
2012. február 08.
színházi előadás

Erdély kapuja – a Partium
2012. február 07.
fotókiállítás

Előadás Bartók Béláról
2012. február 07.
előadás


Szavazás
Január 22-e a Magyar Kultúra Napja, amelyet 1989 óta ünneplünk. Önnek van-e ideje és igénye a kultúrára?
Igen, rendszeresen olvasok.
  14
Színházba járok.
  2
Múzeumokat keresünk fel.
  1
Moziba szeretünk menni.
  20
Nincs időm a kultúrára.
  7

Hirdetés