Kiemelt tudósításunk

Interjú Ruzsics Ferenccel, Keszthely város polgármesterével.

Nyugodt szívvel és tiszta lelkiismerettel

2010. augusztus 28.

bővebben!


8 tonna adomány

2010. május 20.

Gyermeknapra 28 ezer rászoruló gyermek kaphat ajándékot a Magyar Élelmiszerbank Egyesület kezdeményezésére indított gyűjtés eredményeként.

Az akcióban részt vevő vállalatok ugyanis összesen 8 tonna adományt ajánlották fel.
Az egyesület, illetve a programot támogató DPD Hungária Kft. és a Profession.hu felhívására összesen 20 vállalat csatlakozott az idén először meghirdetett "Terülj-terülj asztalkám" programhoz - közölte az egyesület az MTI-vel.
A részt vevő cégek irodáiban az élelmiszerbank adománygyűjtő pontokat helyezett el, ahol a dolgozók leadhatták a rászoruló gyermekeknek szánt adományaikat. Ezek elsősorban édességek és tartós élelmiszerek voltak, de sokan ajándékoztak játékokat is. A dolgozói felajánlások mellett több élelmiszeripari vállalat is támogatást nyújtott. A Nestlé, a Dr. Oetker, a Bonbonetti, a Storck, a Metro és a Danone adományaival együtt összesen 8 tonna élelmiszer gyűlt össze.
Az ajándékokat az egyesület által meghirdetett pályázaton nyertes 127 civil szervezet gyermeknapi rendezvényén osztják szét 107 településen.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2005 óta működik. Alapítása óta több mint 12 ezer tonna élelmiszert osztott szét 450 karitatív és civil szervezeten, illetve önkormányzaton keresztül több, mint 300 ezer rászorulónak, összesen 2,5 milliárd forint értékben. mti




Hozzászólások

Komment RSS
Hozzászóló neve*
Tárgy:
Hozzászólás*
Biztonsági kód*
A hozzászólás tárgya és szövege nem tartalmazhat HTML kódot.
A biztonsági kód nem érzékeny a nagy és kisbetűkre.

Tematikus

Rómeó és Júlia
2010. szeptember 11.
előadás

Zenés esték a Balatoni Múzeumban
2010. szeptember 10.
koncert

Makk Károly: Így ahogy vagytok (Farkasbőrben)
2010. szeptember 10.
VII. Balaton Filmfesztivál

Kísérleti- és kis játékfilmek vetítése
2010. szeptember 08.
VII. Balaton Filmfesztivál


Szavazás
A krónikus betegek 13 százalékával rendszeresen előfordul, hogy a gyógyszer ára miatt nem tudja kiváltani a számára felírt vényköteles készítményt - derül ki egy felmérésből. Önnel fordult már elő ilyen?
Igen, gyakran előfordult.
  9
Igen, de ajánlottak másik, olcsóbb gyógyszert.
  4
Nem, mindig kiváltom a felírt készítményt.
  5
Nem, mert megbeszélem az orvossal a várható költségeket.
  0

Hirdetés